Néhány gondolat a Deák tér elkészülte kapcsán

Bejegyzés ideje: 2007-08-31 22:36:37

Vége a nyárnak és ezzel a politikában csak uborkaszezonnak becézett időszaknak is.
Két esemény is volt a héten, ami említésre méltó, az egyik a Deák tér bejárása, a másik a Nagycenk térségében indítandó próbafúrás ügye.
A szívemhez közelebb álló és azt gondolom fontosabb is a Deák tér. Előre jelzem, hogy én elfogult vagyok a felújítással kapcsolatban, mert az előző városvezetésben egyik fő feladatom volt az egész felújítás figyelemmel kísérése.
Hétfőn volt egy úgynevezett városvezetői szemle a Deák téren, amelyre többeket is meghívtak. Úgy gondolom a bejárás során is világossá vált, amit már mindenki láthat, hogy a tér elkészült, a város lakói birtokba vették és bár még nem működik minden a téren, de az emberek egyértelműen szeretik, legalábbis az első visszajelzések pozitívak. Talán nem korai kijelenteni, hogy frappáns válasz ez a térért oly nagyon „aggódóknak”, akik fél- és hamis – ,hogy ne mondjam hazug – állítások tömkelegével próbáltak ki tudja mitől és kitől vezérelve tőkét kovácsolni maguknak és lejáratni az előző Polgármestert és városvezetést.
A tér amolyan nem hivatalos műszaki bejárása során láttunk olyan elemeket, amik javításra szorulnak, de semmi olyan lényeges hiányosság, gond, probléma nem merült fel amit ne lehetne egyszerűen és gyorsan orvosolni. A helyi napilap is inkább ezeket próbálta kiemelni, nem említve, hogy a felújítással mindenki elégedett és ennek megfelelően is nyilatkozott, politikai hovatartozástól függetlenül.
Sőt!
A végén még Firtl Mátyás is szólt pár szót, ahol – legalábbis az én értelmezésemben – tulajdonképpen elismerte, hogy nem volt szerencsés annak idején politikai kérdéssé tenni a teret. Csak, hogy egyértelmű legyen az álláspontom. Szerintem azzal, hogy az időközi parlamenti választáskor gyakorlatilag megtámadta a beruházást, a pályázatot Ő adott táptalajt a későbbi, helyenként szélsőséges támadásoknak. Az is hozzátartozik a történethez, hogy bár az akkori Fidesz megszavazta a felújítást és a terveket, a későbbiekben, amikor úgy érzékelték – meggyőződésem szerint tévesen -, hogy nagyobb bázissal rendelkeznek a tiltakozók, akkor több esetben ők maguk is kritizálták a felújítást. Ebben szerepe volt a mostani Polgármesternek is, akkor még, mint a városfejlesztési bizottság külsős tagjaként. Igaz akkor még jóval visszafogottabb volt, mint most.
Fontosnak tartom leszögezni, ez a tér most azért lett ilyen, mert az előző vezetés a pályázat elkészítésétől kezdve, a kivitelezésig következetesen és határozottan kiállt az elképzelései mellett. Szeretném azt is egyértelműsíteni, hogy a mostani vezetés semmi olyan változtatást nem eszközölt – nem is eszközölhetett – ami érdemben megváltoztatta volna az eredeti terveket.

A nagyközönség a megújult teret egyértelműen pozitívan fogadta, de biztos vagyok benne, lesznek még akik ennek ellenére nemtetszésüket fogják hangoztatni. Nincs is ezzel semmi baj, mindenki nyugodtan elmondhatja a véleményét, a lényeg, hogy ne akarja kisebbségi véleményét úgy feltüntetni, mintha valós tömegeket képviselne.

Természetesen kulcskérdés lesz, hogyan üzemelteti, hasznosítja majd a város a Tourinform irodát és a kávézónak tervezett másik épületet, ami színpadával, lépcsőzetes kialakításával akár kisebb fellépéseknek, különböző eseményeknek is otthont adhatna, amolyan kulturális szigetként működve a téren.

Ha bárkinek kérdése lenne a pályázat, a tér felújítása vagy akár a tervek kapcsán szívesen megosztom vele amit én tudok ezekről, kérdezzenek bátran.

http://sopron.e-cafe.hu/rovidurl/188
( 714 olvasás )
Hozzászólások:
horvgabor2,     2007-09-01 09:49:14        link_icon
Kedves képviselő úr! Engem az érdekelne, hogy miként készült volna el a tér az önök által kijelölt határidőre, ha egy évvel később is alig lett kész?
Somogyi Miklós,     2007-09-01 09:54:10        link_icon
Nekem alapvetően tetszik a tér; a késések és kivitelezési hibák esetében meg kell találni az okokat és a felelősöket. Annyit kérdezek a Képviselő úrtól, hogy a parkolás kérdésében mi volt az eredeti álláspont, mert ahogy látom ez maradt a legvitatottabb kérdés.
Biczi László,     2007-09-01 21:44:15        link_icon
Kedves horvgabor2!
Szeretnék eloszlatni egy félreértést, amit már én is több helyen hallottam, többek között a beruházásokért felelős alpolgármestertől. Nevezetesen, hogy sikerült elérni a pályázati határidő 1 évvel történő meghosszabbítását. Nos ez egy téves információ. A támogatási szerződést 2005. június 27-én írta alá Walter Dezső polgármester, a projekt zárásaként pedig 2007. június 29-e szerepel a szerződésben. A mostani vezetés ezt módosíttatta kb. ez év októberéig. Ez nem egészen 5 hónap. (pontos infóm nincsen erre vonatkozóan)
Igaz ez a határidő sem volt tartható, de ne feledjük, az új polgármester egy rövid időre le is állíttatta a felújítást, megvizsgálva milyen módosításokra van lehetősége. (lényegében semmilyenekre nem volt)
Persze nem ez az egyetlen oka a késnek. A téren több közműberuházás is folyt párhuzamosan, összehangolva a felújítással. Az egyetlen ami nem készült el időben az a csapadékcsatorna, ami szintén EU-s támogatásból készült (kb. 250 millió Ft) és ennek a felhasználhatósága jó ideig kérdéses volt. Persze ezeket a felújításokat más-más társaság és kivitelező végezte és amíg az egyik nem végzett addig a másik nem tudott kezdeni. Nagyjából ennyi a rövid története a csúszásnak, ami – bár nem szerencsés de – tragikusnak sem nevezhetnénk.



Kedves Miklós!
A parkolás tekintetében semmi nem változott az eredeti elképzelésekhez képest. Tudni kell, hogy a parkolók elhelyezkedését, számát, etc. Külön kell engedélyeztetni. Magánvéleményem, hogy a téren mindig mindegyik térszakaszon található üres parkoló. Az lehet, hogy valaki nem tud a háza előtt parkolni, de 50-100 méternél többet biztosan nem kell senkink sétálnia. Én igyekeztem minden napszakban körbejárni a teret és eddig még mindig volt üres parkoló.
Somogyi Miklós,     2007-09-01 22:39:23        link_icon
Köszönöm a választ, meggyőző.
koffein,     2007-09-02 09:07:23        link_icon
Nekem más tapasztalatom van a parkolók kapcsán. Már most a járdára parkolnak, így szinte biztos, hogy összetörik a burkolatot :(
Somogyi Miklós,     2007-09-02 11:19:16        link_icon
Ma voltam arra és tényleg vannak üresen álló parkolóhelyek, ennek ellenére a páratlan oldalon a játszótér környékén jópár autó a járdaszegélyen állt.
zsazsasopron,     2007-09-02 12:02:48        link_icon
Könyörgöm!! A régi tér is tele volt parkoló autókkal és nem elsősorban a lakók miatt. Van a közelben pénzintézet, Kamara-épület, SZTK, APEH és még sorolhatnám. Ne gondoljuk azt, hogy sokáig rend lesz a téren
zsazsasopron,     2007-09-02 12:03:36        link_icon
Úgy tesztek, mintha nem is itt élnétek...
Nagy Tamás,     2007-09-02 21:33:34        link_icon
Kedves Laci! Néhány gondolattal toldanám meg a Deák térről folyó diskurzust. Egyetértek Veled abban, hogy hiba volt politikai viták tárgyává tenni a tér rekonstrukcióját – ebben azonban a két nagy párt egyaránt sáros. A Walter-féle városvezetés az időközi választások előtt óriásplakátokat tett ki a tér több pontjára a futurisztikus látványtervekről. Több ott lakótól is hallottam, hogy ekkor kezdtek el tartani attól, ami a tér átalakításával létrejöhet. Ebben a légkörben indult el a tiltakozás civil kezdeményezésre. És akkor újabb, még nagyobb hibát vétett a szocialista városvezetés: miután már gyakorlatilag megszületett a döntés az átalakítás mikéntjéről, lakossági fórumokat tartottatok, holott igazán már nem lehetett min változtatni. Korábban kellett volna, még a döntési folyamat részeként egyeztetni (hiszen az előző ciklusban szocialista képviselője volt a körzetnek), tárgyalni – így viszont a szamár megelőzte a kordét! Az vitathatatlan, hogy a jelenlegi állapot sokkal szebb, mint a megelőző és csak bízni tudok benne, hogy a közel egymilliárdos beruházás minden forintját gondosan és mérlegelve használták fel. Sokat kirándulok az egykori Magyarország területén (Felvidék, Erdély) és mindenhol azt látom, hogy az emberek kedvelik a színes, zenés szökőkutas tereket, ezek az igazai közösségi terek pl: Kassán. Ebből kiindulva örültem volna, ha Deák téren is hasonló minőségű és mennyiségű szökőkúttal találkozhattak volna a járókelők. A játszótérrel, ahogy láttam minden lurkó elégedett és szükség is volt rá a kerületben. Szintén dicséretes, bár EU-s előírás lehetett, hogy a park akadálymentes és így a valamilyen mozgási, látás vagy hallási akadállyal élő polgárok is lehetőséget teremt a kikapcsolódásra. Lehet, hogy már nincs rá mód, de a Margitsziget mintájára lehetne az egész teret körbefutó 1 m-es rekortán futópályát is kialakítani a sportolni vágyók számára. Végül a parkolásról: azt hiszem, hogy a járdaszegély terhére kialakítható lett volna a ferde parkolás lehetősége a tér egészén és akkor több autó tudna parkolni. Nekem nem jön be a tér közlekedési iránya sem, mert ha ellenkező irányú lenne, mint valamikor korábban egyszerűbben lehetne tolatva parkolni.
Biczi László,     2007-09-04 09:52:28        link_icon
Néhány rövid reagálás az „elhangzottakhoz”:
A járdán parkolás valóban gondot jelent. Elsősorban a játszótér környékén állnak fel az emberek a járdára. Bizony néha nekünk embereknek is oda kellene figyelnünk egymásra. Üres parkoló van, a játszótér környékén is van, de, ahogyan korábban is írtam 50-100 métert már nem szívesen sétálunk. Kezdetben el tudnék képzelni egy rövid, visszafogott, udvarias szórólapot a sétányon parkolók szélvédőjére, melyben elmagyaráznánk, hogy így sem gyerekkocsival, sem kerekesszékkel, sem gyalogosan nem lehet használni a sétányt. Meg kell próbálni „rászoktatni” a helyes viselkedésre polgártársainkat. Ha ez nem válik, be meg kell fontolni fizikai korlátok elhelyezését. Nem írtam volna le magamtól, de ha már erről van szó kis színesként azért megemlítem, hogy a városvezetői bejárás során erre a sétányra parkolt néhány városvezetőnk is. (Szóvá is tettem nekik)

Szerintem mióta fizetőparkolás van a téren már nem volt tele a tér parkoló autókkal. Ez téma volt korábban is és akkor is többször végigjártuk, végigfényképeztük a teret. Az APEH, SZTK külön parkolóval rendelkezik, a kamara épülete nem mondható nagy forgalmúnak, a biztosító sem vonz tömegeket. Ezek szerintem nem jelentősek, vagy megoldott a parkolásuk a téren kívül is. Ha majd elindul a kávézó, az jelenthet gondot, de ott is lehet majd parkolni az Erzsébet utcában és a mélygarázs belépésével általában is enyhülhetnek ezek a gondok.

Ami a térrel kapcsolatos politizálást illeti.
Szerintem, ha egy városvezetés – legyen akármilyen színezetű is – nem kürtöli tele a várost azzal a sikerrel, hogy a Deák tér felújítására sikerült milliárdos nagyságrendű pályázatot, pályázatokat nyerni, akkor az nagyon balga. Én éppen azt hiányolom, hogy nincsen – és ez igaz országos szinten is – olyan minimum, amiben nem támadjuk a másikat. Ebben az estben is így volt ez. A közgyűlésben megszavazzák, majd kiállnak a térre és megtámadják, ha egy pici esélyt is éreznek a másik lejáratására. A civil kezdeményezések úgy általában jók is lehetnek, de engedd meg, hogy fenntartásomat fejezzem ki a konkrét tiltakozással kapcsolatban, sőt megvan a saját összeesküvés-elméletem arról, kik és miért akarták ezt az egészet olyan nagyon megakadályozni. (Nem véletlen, hogy egyetlen komoly, már létező civil szervezet sem állt a tiltakozók mögé) Nem ismert, de volt kísérlet a tervek elkészülte előtt egy civil egyeztetésre egy ú.n. brainstorming keretében. Nem volt valami nagy érdeklődés a civil szervezetek részéről. Én magam is részt vettem rajta, a végén úgy kellett könyörögni a megjelenteknek, hogy csinálják végig.
Ugyanakkor az igaz, hogy azok a számítógépes grafikák, úgy felnagyítva és a térre kitéve komoly hiba volt. Nem gondolom, hogy ez volt az oka a kibontakozó és jól kommunikált tiltakozásnak, de nem segített az elképzelések bemutatásában. Ezt volt hivatva pótolni a lakossági fórum, valóban talán kicsit az események után kullogva, de mindenképpen szükségszerűen. Aki akarta ott láthatta mi fog létrejönni és miért. Máskérdés, hogy ott akkor nem sokan voltak erre kíváncsiak. Ennek ellenére én sikeresnek ítélem azt a fórumot, mert szinte mindenki ott volt aki részt vett a pályázat és a tervek kidolgozásában és jól, közérthetően el is mondták. Megjegyzem, hogy a továbbiakban is több olyan egyeztetésen vettünk részt ahol részletesen elmagyaráztuk a terveket. Félelmetes volt, hogy a tiltakozók – közülük is a leghangosabbak – alapvető kérdésekkel nem voltak tisztában, sem a tér múltját, sem a felújítási terveket illetően. Még a legutolsó, elhíresült 10 pontos változtatási javaslatukban – lásd még szuperinfó – is szerepelt olyan pont ami nem is szerepelt a tervekben. A parkolásról már írtam, továbbra is fenntartom véleményemet ezzel kapcsolatban. A forgalmi rend kialakítása pedig, a mindenkori városvezetés feladata, felelőssége.
Károly,     2007-09-04 19:02:36        link_icon
Szerintem a tér szép, az más kérdés, hogy szépnek tartottam volna a klasszikus arculat visszaállítását. Egyszerűen azért, mert minden szebb, mint ami volt. Ennyire egyszerű.
Mazsola,     2007-09-12 20:07:23        link_icon
És ez a téma megállt? Semmi reakció? Sztrájk van?
Gergely István,     2007-09-16 08:00:14        link_icon
Kedves Mazsola! Szerintem ez olyan, mint mikor eltűnik egy kiskanál a családi ezüstből. Egy ideig mindenki fel van háborodva, keresik a kiskanalat meg a bűnöst, gondolkodnak hogy kit hívtak meg legutóbb és kit nem fognak legközelebb. Aztán a következő vendégségben a házigazda elé már egy pléhkanalat tesznek ki.
Mazsola,     2007-09-20 19:20:03        link_icon
:) jogos a példa!
A hozzászoláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
E-Cafe Beta 1.7.1