Van mélyebb a mélygarázsnál!

Bejegyzés ideje: 2007-10-16 18:07:48


Történt, hogy tegnap a Megyei Bíróság elutasította Sopron város keresetét a mélygarázzsal kapcsolatos polgári perben. Ez a lényeget tekintve azt jelenti, hogy a mélygarázst jogszerűen építik, az e tárgyban megkötött szerződések jogszerűek és érvényesek. A mélygarázs kapcsán tett büntetőfeljelentéseket már korábban lezárta a nyomozóiroda, az ezzel szemben benyújtott városi panaszt elutasította az ügyészség, ugyanis semmiféle bűncselekményre utaló szándékot sem találtak. Fodor Tamás persze nem nyugodott még ebbe sem bele, hanem pótmagánvádat kezdeményezett, egy újabb ügyvéd segítségét igénybe véve – már-már követhetetlen hány ügyvédi megbízás született ezekben az ügyekben -. Nem kell nagy okosság hozzá, hogy megjósoljuk ezek után a pótmagánvádat már be sem fogja fogadni a bíróság.
A mostani városvezetés azonban nem esett kétségbe és egy egészen elképesztő közleményt tett közzé a helyi napilapban.
Szó szerint a következőt:

„Érvénytelen a mélygarázs földhasználati joga! A Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság a soproni önkormányzat polgári peres ügyében – a mélygarázsperben – elsőfokú ítéletet hirdetett. Írásos ítélettel még nem rendelkezünk, de jogi képviselőnk tájékoztatása szerint a bíróság megállapította: érvénytelen az a megállapodás, amelyik a Petőfi tér földhasználati jogát a mélygarázs beruházójának adta. Forgalomképtelen ingatlanon ugyanis földhasználati és elővásárlási jog nem jöhet létre. A bíróság elrendelte, hogy a földhasználati jogot az ingatlan-nyilvántartásból töröljék. Továbbra is elkötelezettek vagyunk a soproniakat megillető vagyon visszaszerzésében. A megyei bíróság elsőfokú ítélete egy folyamat első állomása."
Valami elképesztő cinizmus és arcátlanság ez a közlemény. Egyetlen szót nem ejt arról, hogy a város elveszítette a pert. Szó nincsen ugyanis a szerződések semmisségéről, szó nincsen az eredeti állapot helyreállításáról, amit a városvezetés akart. A kis színes kategóriába tartozik, hogy szemtanúk szerint a város jogi képviselője úgy tűzött el az ítélethirdetés helyszínéről, hogy fel sem nézett. Szó van viszont majd 17 milliós perköltségről, amit a városnak, mint vesztesnek kell megfizetnie. Ezek után képesek megpróbálni úgy beállítani az ítéletet, hogy az tulajdonképpen nekik ad igazat. De lássuk erről Takács József, a megyei bíróság elnökhelyettesének véleményét (mégiscsak hitelesebb személy ebben az ügyben mint például én, de hitelesebb Fodor Tamásnál és a többi fideszes városatyánál is):

„…azt valóban törölték (mármint a földhasználati jogot, biczil), az eredeti szerződésből megállapítható ugyanis, hogy az érdekeltek szándéka szerint ez gyakorlatilag az építés idejére szóló területhasználati jog volt. Főtárgyában azonban az önkormányzat keresetét elutasították.”
Magyarán a szerződésben ez egy túlszabályozott pont volt, amire nem volt szükség, de ez semmilyen pénzzel, vagy hátránnyal nem járt, vagyonvesztéssel pedig végképp nem.
Értem én persze, hogy ezzel a kommunikációval megpróbálják összezavarni az embereket, azt gondolván, így talán el lehet bizonytalanítani őket és lesznek akik azt gondolják lám már megint az egyik így magyarázza, a másik úgy, egyik sem jobb a másiknál.
Lássuk azonban, hogy itt erről szó nincsen. A város egyértelműen pervesztes. A perköltség igen komoly összeg és ez még csak egy a 6 perből, ráadásul nem tartalmazza a város ügyvédeinek díjazását.
Nem véletlenül mondtam, hogy ami itt folyik több mint 1 éve, az nem több szimpla vádaskodásnál. Amint bíróság előtt is megmérettetnek Fodor Tamás, Simon István, Havas András és több más fideszes képviselő kijelentései, máris könnyűnek találtatnak. Kíváncsi vagyok, hol van most ezeknek az embereknek a korábbi magabiztossága, már-már nagyképűsége. (Sajnos persze nincsen kétségem afelől, hogy ez az ügy mit sem ront önmagukba vetett hitükön. Elnézést az olvasótól, ha kissé elragadtattam magam.)
Van még persze nyitott kérdés a városi közlemény után, vagy éppen azért is.
Vajon most akkor elfogadja a fideszes vezetés az elsőfokú ítéletet, vagy fellebbez?!
Amennyiben nem, úgy hogyan kell értelmezni azt a mondatukat, hogy továbbra is elkötelezettek a soproniakat megillető vagyon visszaszerzésében?!
Milyen vagyont sikerült visszaszerezniük ezzel a perrel?!
Csak nem azt a 17 milliót + egyéb költségek, amiket ki kell fizetnie a városnak?!

Hozzáértő emberek ugyanakkor azt mondják, nem sok értelme van a fellebbezésnek. Ne felejtsük el, hogy itt már első fokon a megyei bíróság járt el, így a fellebbezést az ítélőtábla fogja elbírálni, ahol gyors verdikt lenne várható.

Egy valamivel azért egyetértek a mostani közleményből. Ez valóban egy folyamat első állomása!


http://sopron.e-cafe.hu/rovidurl/217
( 590 olvasás )
Hozzászólások:
,     2007-10-16 20:36:28        link_icon
Van mélyebb. "A Mariana-árok legmélyebb részén, 11 kilométer mélyen, az elképesztő nyomás és a sötétség ellenére életre bukkantak japán kutatók." A helyi elképesztő nyomás és sötétség ellenére ne várjunk a japánokra. Találjuk meg az élet, a jobb élet jeleit!
Somogyi Miklós,     2007-10-16 20:46:22        link_icon
Az MDF helyi elnökségi tagjaként magam is támogattam azt az álláspontot, hogy induljanak meg az eljárások és lássunk tisztán a kérdéses ügyekben. Most egy ügyben - úgy néz ki - megszületett a döntés. Kiderült, hogy nem volt szabálytalanság a mélygarázs körül, vagyis NEM VOLT IGAZAM, IGAZUNK amikor az ellenkezőjét tételeztük fel. Az ezzel járó - a választók által megállapítandó - politikai felelősségben így mi is, én is osztozunk.
Maya,     2007-10-17 17:44:16        link_icon
Létezik pót-pótmagánvád is??!! Mer akkor tuti azt is kezdeményeznek majd
Maya,     2007-10-17 17:54:52        link_icon
most, hogy ezek a dolgok igy sültek el, a polgármester nem kérhetö számon, hogy kiszórta a város sok pénzét az ablakon? Mert ez így ilyen formában elég felelötlen döntés volt töle, ezeket a pereket így "nyomni", ennyire sok pénzt belerakni (meg ki tudja, hogy pontosan mennyi is ez, hiszen a Nagy Tamásnak sem engedtek betekintést az ügyvédi szerzödésekbe). Bödület!
Dr. Szalma Miklós,     2007-10-18 22:03:27        link_icon
Szeretnék egyszerre két felvetésre válaszolni: Fodor Tamás sajtótájékoztatója után megkérdeztem néhány embert, hogy mennyire hisznek az elhangzottaknak. Szinte egyöntetű volt a válasz, hogy biztosan igaz minden szó. Ezért nem tartom furcsának Somogyi Miklós szavazatát.
Dr. Szalma Miklós,     2007-10-18 22:08:52        link_icon
A második hozzászólás Mayának válasz: alapvetően két probléma van Fodor Tamás pereivel. Az egyik a politikai motiváció, a második pedig a szakszerűtlen munka, amelyet a pereket megelőzően a jogászok végeztek. Szakmai kérdésekben nem a lojalitás, hanem a hozzáértés a döntő. A mélygarázs perben már az első tárgyaláson kiderült, hogy a polgármester jogászai számára nem volt fontos néhány alapvető jogszabály ismerete. Számomra az a legfurcsább, hogy az önkormányzati szakembereket sem kérdezték meg. Hál' istennek a bíróságon még a szaktudás a döntő.
Maya,     2007-10-19 09:55:37        link_icon
Szalma Ùr köszönöm reagálását! Ez érzödött, hogy a per elindítások mögött politikai motiváció, irigység, gyülölet (mindenki nevezze annak, ahogy a legjobban tetszik) áll. De ez az én szememben nem lehet indok arra, hogy ennyi pénzt kidobjon az ablakon, pont úgy nem, hogy azzal vádolta elödjét, hogy mennyi pénzzel rövidítette meg a Soproniakat. Nekem ez szimpatikus volt az elözö polgármesterben, hogy ö nem azzal kezdte a munkát, hogy az elödjét hibáztatta, feketítette, ócsárolta (mindenki nevezze annak, ahogy a legjobban tetszik) hanem nekiállt a munkájának, amire a város lakói megszavazták. Ha csak belegondolok, hogy már mennyi mindent kezdhettek volna ennyi pénzzel, amiket most ügyvédekre, perek elvesztésére kiadtak... Ügyvéd Ùr, amennyiben ideje engedi,legyenszíves irjon egy pár mondatos választ arra a kérdésemre, hogy számon kérhetö-e ilyenért, -ilyen nagyfokú melléfogásért- a polgármester, vagy csak megrántjuk a vállunkat, hogy "hát így alakult"? Köszönettel: MAYA
Dr. Szalma Miklós,     2007-10-19 13:01:09        link_icon
Kedves Maya! A polgármester felelősségével kapcsolatban számomra két probléma fogalmazódik meg. Az első a januári sajtótájékoztatón és - ha jól ismerem a dolgozat címét - zöld könyv(?)-ben írtakkal kapcsolatos, esetleges büntetőjogi felelősség (hamis vád, stb., hiszen a kijelentések nem véleményként, hanem tényállításként hangzottak el) a második pedig a polgári jogi felelősség. Ja és a politikai felelősség. Számomra a második kérdés az érdekesebb, miután az első a megvádoltak döntési kompetenciája. A polgári jogi felelősséggel kapcsolatban ki kell jelentenem, hogy a mélygarázs ügyben indított per meglehetősen szakszerűtlen és jogilag megalapozatlan munkán alapszik. Az önkormányzat jogászai anélkül készítettek jogi szakvéleményt, hogy a tisztában lettek volna azokkal az építési jogszabályokkal, amelyeket az ügyben alkalmazni kell Ezt a tárgyaláson el is ismerték. Ez volt az indoka annak, hogy az önkormányzat álláspontja - finoman szólva - nem volt teljesen összhangban az irányadó jogszabályokkal. Nem kozultáltak az önkormányzati szakemberekkel (itt kifejezetten szakembereket kell érteni), akik talán felvilágosítást adhattak volna a helyi építési szabályzat és egyéb kérdésekben. Ez mindenképpen arra utal, hogy sem a polgármester, sem a jogászok nem járhattak el szakszerűen. A jogi felelősséggel kapcoslatos kérdésre válaszolva: nem kizárt, azonban kicsit összetettebb problémáról van szó, ahhoz pontos adatokat és tényeket kellene ismerni, csak így lehetne szakszerűen állást foglalni. A válaszom tehát az, hogy nem lehetetlen, pontosan meg kell vizsgálni. Erre talán a képviselőtestület a legalkalmasabb. Nekem az a szubjektív véleményem, hogy most már a mélygarázs üzemeltetésére kellene a legnagyobb energiát fordítani. Tudomásom szerint ebben is a jogászok tanácsára nem történik lényeges előrelépés. Természetesen ha van kérdése, szívesen válaszolok.
A hozzászoláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
E-Cafe Beta 1.7.1