Megszívatták Horn Gyulát
Bejegyzés ideje: 2007-07-10 04:10:13
Hát, rendesen megszívatták!
Ráadásul Fletó a párttárs szívatta meg!!!
Mert azt ugye senki nem gondolta, hogy a Köztársasági Elnök kitüntetést, - méghozzá a Magyar Köztársaság legmagasabb kitüntetését - adja át szemlesütve annak az embernek, aki maga sem tagadja, hogy pufajkás osztagban küzdött az 56-os forradalom idején Magyarország szabadsága ellen . Sajnos nem csak ez a baj a mi Gyulánkkal, hanem az is, hogy büszke a Kossuth téri fellépésére, ahol bizony három halott maradt a helyszínen. Ő még ma is úgy látja, hogy a törvényes rendet védte a csőcselék ellen. Mondják, hogy viszont jó külügyminiszter volt - ami egyébként Göncz Kingához képest nem egy nagy feladat - lehet, lehet az is, hogy sokat tett a "vasfüggöny" lebontása érdekében. Lehet. Persze nem itt Sopronban és nem elsőként....! Lehet, hogy tényleg 75 éves már! Ilyen feltárt és nem vitatott előélettel nem szokás kitüntetésre felterjeszteni senkit, még akkor sem, ha a németek imádják. Tüntessék ki ők - mondom én - de ez meg is történt, hiszen a Károly-rendtől magasabb kitüntetés úgy tudom ott nincs és ezt megadták Gyulának!
Provokáció volt ez a felterjesztés Fletó részéről, méghozzá nem kicsi!
Csak nem úgy jött be a dolog ahogy számított rá. Ugyanis, ha Sólyom átadja a kitüntetést minden Alkotmánybírósági cecó nélkül, akkor egyrészről Sólyom ki lesz téve az "Új többség" támadásának és mindenki lemondását fogja követelni! Ezen kívül Fletó gesztust gyakorolt az őt egyre hangosabban támadó "régi elvtársak" felé, miszerint ő nem feledkezik meg a régi "hősökről" akik nélkül nem itt tartanánk ahol tartunk! (Ez egyébként igaz!!!!)
Amennyiben Sólyom megtagadja a kitüntetés aláírását, úgy Fletó és csapata mossa kezeit, hiszen ők mindent megtettek a vén veterán kitüntetése érdekében, de ez a gonosz Elnök megint kimutatta, hogy a FIDESZ embere, és ez ellen semmit nem tehetünk, illetve annyit, hogy követeljük lemondását!
Nos, Sólyom falnak vezette Fletót!
Azzal, hogy az AB-hoz fordult állásfoglalást kérve, kihúzta a dolog méreg-fogát, és a dolgot mérlegelési jogával élve "AGGÁLYOSNAK" minősítette és megtagadta a felterjesztés aláírását! Az már csak ráadás volt, hogy a szülinapi torta mellett a fővendég Gorbacsov olyan hülyéket mondott, hogy attól az ünneplőbe öltözött partizánok is kénytelenek voltak elhatárolódni, mint ahogy ráadás volt, hogy az ünnepelt 15 percre úgy eltünt egy vodkás üveg társaságában, hogy már a biztonságiak is őt keresték, hogy azután beállva a 200 fős fénykép közepére még üzenetet küldjön a Köztársaság Elnök jó nénikéjének.
Ő sem "az angolkisasszonyoknál nevelkedett"!!!!
Mielőtt még valaki el kezdi sajnálni a korától és az alkoholtól összefüggéstelenül hablatyoló Gyufát, akit majdnem erőszakkal kellett eltávolítani a mikorofontól, engedjék meg, hogy emlékeztessem Önöket a már elhunyt Kurt Waldheimre. Nos ez az osztrák Úr hosszú éveken keresztül volt az ENSZ főtitkára és mint ilyen kivivta a világ megbecsülését!
Tartott ez mindaddig mig ki nem derült róla, hogy a II, világháborúban pár hónapot a Wermacht tisztjeként töltött el egy irodában. Ettől a pillanattól kezdve leírták, és nem hogy kitüntetéseket nem kapott, de még a korábbiak egy részét is visszavonták tőle. és szép csendesen hazatelepítették Ausztriába. Életébe emberre nem sütött el fegyvert, senkit nem üldözött, példás családi életet élt! Ő is megérdemelte amit kapott meg Gyufa is!!!
http://sopron.e-cafe.hu/rovidurl/136
Hozzászólások:
,
2007-07-10 09:18:08
Miért "szívás", ha valaki nem kap kitüntetést? A dolog egyszerűen vihar a biliben. Ami 56-ot és Gyulát illeti, senki nem tudott előállni bizonyítékkal, hogy bármi gyalázatosat tett pufajkásként. Waldheimmel ellentétben ő soha, percig sem tagadta múltját. Tovább megyek: Ő az egyetlen következetes politikus. Éppen ezért azt gondolom, nem is alkalmas politikusnak. Azt gondolom Kedves Berci, jobb lenne nem kotorászni a múltban senkinek. Még kiesik egy-két csontváz a szekrényből. Csak kíváncsiságból: honnan lehet hitelt érdemlően tudni, hogy Waldheim soha nem sütött el fegyvert? Amiben egyetértünk: mindenki megérdemli a sorsát. Sőt, az emberek megérdemlik egymást.
Horn kapcsán azt tartom szomorúnak és elgondolkodtatónak, hogy 56-os ténykedésének ismeretében is, a második szabad választáson abszolút parlamenti többséggel jutalmazták a magyar választók - és még az utóbbi években is jelentős befolyása, szavazatszerző képessége volt a baloldali közönségnél.
Ami a (nem) kitüntetést illeti, szerintem Debreczeni foglalta össze legárnyaltabban a dolgot:
http://www.168ora.hu/cikk.php?id=8047
Tisztelt "nick"!
Nagyon örülök a "Kedves Berci" kitételnek, mert ebből arra merek következtetni, hogy nem vagyunk teljesen idegenek egymásnak. Persze az ismerettség így nagyon egyoldalú, mivel Te tudod kinek válaszolsz, én viszont nem ismerem személyed! Örülnék ha ez irányban tudnánk fejlődni!
Ami a szekrényből kizúdúló csontvázakat illeti, azok engem teljesen hidegen hagynak, mivel az én csontjaim mind meg vannak és így még darabjai sem lehetnek a szekrényben!!!
Véleményedet tiszteletben tartva, mint ismeretlen ismerőst üdvözöllek!
Kedves Somogyi József!
Elolvastam Debreczeni írását, melynek színvonalával nem volt célom versenyezni. (Hiába is lett volna!)A személyesen is ismert író profi politológus, profi író, és sokáig gyakorló politikus illetve mellesleg tanár. Ezzel szemben én egy levelező fórumon szórakozásból írok így nyilvánvaló nem várható el tőlem mindaz ami Debreczeni Józsetől természetes!
Gondolom vagyunk ezzel így páran itt az írkálók között!
Üdvözlettel:
dr.Czike Albert
Kedves dr. Czike Albert! Nem volt szándékom hozzászólásának indirekt bírálása a Debreczenivel való összevetéssel, csak mivel - ahogy olvasom - mindketten nagyra tartjuk Debreczeni írásait, gondoltam a többi Fórumozó figyelmét is felhívom a publicisztikára. Mellesleg hozzászólásait színvonalasnak és érdekesnek tartom :o)
Üdv: Miklós
,
2007-07-10 11:46:01
Kedves Czike úr! Valóban ismerjük egymást, noha soha nem tegeződtünk. A tegeződés ellen semmi kifogásom, könnyen lehet, én vagyok az idősebb. Egyébként is az interneten ez már elfogadott forma. Ha már minden reklámban letegeznek ... Az inkognitómat inkább megőrizném. Ezért is regisztráltam az olvasók közé. A csontvázaknak semmi személyes felhangjuk nem volt. Egyszerűen azt gondolom, jobb lenne mindenkinek, ha lezárnánk a múltat. Csupa ellenőrizhetetlen vádaskodás mindkét oldalról. Karinthy kabátlopási története jut mindig eszembe, bizonyára ismered. Egyszóval van elég kibogozásra váró disznóság a jelenben, nem kell régi dolgokon rágódni. Szerintem.
T. Somogyi Miklós! Debreczenivel egyet tudok érteni, nagyjában-egészében reális az általa vázolt elemzés.
Kedves Berci!
Látom nagy örömmel tölt el Horn "megszivatása". Bevallom én is meglepődtem Fletó merész húzásán, és fel is háborodtam miatta.Azt azért ne feledjük, elég okos Ő ahhoz, hogy ne modellezte volna a lehetséges reakciókat, a várható lépéseket innen is onnan is.Meggyőződésem, ez még nem a végkifejlet.
Látom a fentebb írók is olvasták Debreczeni írását és a vele egyetértőkhöz csatlakozom. Nem (csak) a Gyufa múltjával van baj, hanem azzal, ahogy azt MA megítéli. Az MSZP felső vezetésében ő maradt talán az egyetlen igazi, sötét kommunista. Ez a baj vele. A csörömpölést amit most itt bemutattak a Sólyomszem, meg az MSZP-sek, szánalmas volt oda-vissza.
Őszintén szólva mindig megörvendeztet, de valamiben egyezség van. Azt nem mondom, hogy más pártok tagjai között, de legalább két ember között. Szeretkezz ne háborúzz! :)
Kedves Berci Bá!
Először is, én is örülök, hogy Te is csatlakoztál a szerencsére egyre népesebb közéleti fórumozó társaságunkhoz!
Bevallom elsőre kissé meglepett közvetlen, laza stílusod de ez biztosan csak annak tudható be, hogy bár sokat hallottam Rólad, személyesen csak nemrég óta ismerlek. Félre ne érts, ez semmilyen formában nem kritika, vagy rosszallás részemről.
Azért, hogy némi kritikát is megfogalmazzak, azt gondolom bizonyos kifejezések és sejtetések tendenciózus alkalmazása inkább csak hangulatkeltésre, mintsem gondolkodásra készteti az embert.
Mire is gondolok?!
Horn Gyula – Gyufa, ahogyan Te írod – külügyminiszteri, miniszterelnöki érdemei és a kora is tények. Ezeket ezen a fórumon szerintem felesleges vitatni. Az is bizonyos, hogy Hornról nemigen tudunk újat mondani, sem jó, sem rossz értelemben, rendesen ki lett ő már elemezve, beszélve. Az is tény hogy pufajkás volt, és tény az akkori múltjának meg nem bánása is. Az mondjuk szerintem kevésbé tény, hogy ő pufajkás osztagosként Magyarország szabadsága ellen küzdött volna. Azt sem nevezném ténynek, hogy a saját partiján mivel és mennyi időre tűnt volna el, bár ha igaz, akkor irigylem a bennfentességedet.
Gyurcsány, vagyis Fletó kapcsán szerintem tévedsz amikor provokációt emlegetsz és arról sem tudok, hogy bárki is azt kiabálná Sólyom Lászlóval összefüggésben, hogy mondjon le.
Gorbacsovval kapcsolatos véleményeddel viszont teljes mértékben egyetértek.
Ami miatt azonban szólásra ragadtattam magamat az nem ezen megjegyzéseid, hanem a Kurt Waldheim hasonlatod. Azt gondolom ez a példád teljesen téves.
Az, hogy Waldheim a Wehrmachtban szolgált mindig tudott volt, még ENSZ főtitkári időszaka előtt is. Ami kiderült róla – egyébként az osztrák elnökválasztási kampányban -, hogy tudott, sőt jelen volt fogoly kínzásoknál és zsidók tömeges elhurcolásánál. Sőt tagja volt az SA egyik egységének is. A legnagyobb vétke egyébként az volt, hogy nem tárta fel múltját. Sorsa ráadásul szerencsésen/szerencsétlenül összefonódott Ausztria II. Világháborús múltjával. Ilyen történelmi helyzetben hiába állapította meg maga Simon Wiesenthal, hogy kezéhez nem tapad vér, nemzetközi rehabilitációja lehetetlen volt. (Az USA-ban még halála után sem.) Azt azért fontos megjegyezni, halálakor állami tiszteletadás és ünnepi ceremónia mellett temették el.
Személyes véleményem, hogy nem érdemelte meg a sorsát, ahogyan Gyufa sem ezt az elutasítást.
Maradok tisztelettel!
Huh de régen olvastam biczi-naplót. merre járt képviselő Úr? :)
Gyufa, Fletó, Ibi, Viki ... tud mókás is lenni a politika :)
Üdv horvgabor2
Volt egy kis kirándulásunk a családdal a Garda-tónál, így pár hétig nem voltam internet közelben, de igyekszem újra bekapcsolódni a fórumba.:)
Esetleg egy kis élménybeszámoló az útról? Sose jártam arra...
Maya,
2007-07-16 09:19:22
Kedves Czike Ùr!
Régóta érlelödik bennem a gondolat,hogy megkérdezzem, hogy Ön miért csak 4 hónap erejéig volt - az önéletrajzában is olvasható - igazgatósági elnök? Válaszát elöre is köszönöm, üdvözlettel: Maya
hmmm, jó kérdés :)
Horn Gyula nem kapott kitüntetést. NA ÉS?
:)
Ez a cik tipikus példája annak hogy a földön fekvő emberbe még egyet nagyon belerugunk,mert amikor állt ez nem sikerült.A Fletó,Gyufa kifejezés a szerzőt minősíti,.remélem Orbán istent is gúnynevén szólítja
Azt hiszem, hogy az legalább a diplomás emberektől elvárható lenne, hogy Magyarország MINDENKORI miniszterelnökének megadják az elvárható tiszteletet!
Számomra ez a stílus azt a mondást igazolja, hogy a diploma nem jár együtt törvényszerűen az intelligenciával!
Emlékeztetném Czike urat, hogy Sopron kis város, és sokan emlékezünk arra, hogy az elmult rendszerben a város potentátjait milyen szálak fűzték egymáshoz!
Maya,
2007-07-22 14:15:36
Tisztelt rendszergazda ill. honlap üzemeltetö! èrdeklödöm, hogy ha egy közéleti személy ír egy bejegyzést (a fentit pl. Czike úr) és arra érkezik neki egy megjegyzés, kérdés, kap-e arról értesítöt? Azért kérdezem, mert nem tudom, hogy vajon Czike úr azért nem válaszolt nekem, mert nem akar, vagy pedig mert nem is tud róla? (bár az is lehet, hogy nyaral) Válaszát elöre is köszönöm!
Kedves niemand! megadni a tiszteletet egy miniszterelnöknek az elvárható, DE akkor ő is adja meg nekünk választoknak. Gondolok pl.: Na és? Gyula, Sopronban mutogatós Medgyessy Péter, Kurvaoszág Ferenc, és igen, oszt jónapot Viktor. Ez jutott nekünk emberek. Azt hiszem ők is diplomások, és érdemes megnézni, hogy miként viselkednek.
Tisztelt Maya! Minden regisztrált tagunk szerkesztőpaneljén van egy "esemény" funkció, amely jelzi az utolsó belépése óta történt eseményeket. De: jelenleg a hozzászólásokat nem. Több fejlesztésen is dolgozunk, melyek közül ez egyik az Ön által említett funkció. Üdv.
Maya,
2007-07-24 10:49:12
Kedves Balázs! Köszönöm a gyors választ! Ezekszerint lehetséges, hogy az általam megkérdezett szémély nem nézi már az általa indított bejegyzésre érkezö hozászólásokat. (ugyanis azt nem feltételezem, hogy azért burkolózott teljes hallgatásba, mert nem akar válaszolni)Üdvözlettel:M.
Kedves Maya!
Nyár va és nem is akármilyen! Családommal, gyermekeimmel és unokáimmal a Balaton mellett nyaraltam, és ezért nem volt időm Önnek válaszolni.
Két napja vagyok itthon, és igyekszem minden adósságomat rendezni!
Ennek keretében természetesen Önnél is fogok jelentkezni!
Tisztelettel:
Czike Albert
Tisztelt "csupor" Úr!
Itt leírt szösszenetéről csak annyit, hogy érdemben nem kívánok reagálni rá, mert nem tudom eldönteni, hogy azt az én, vagy az egyik kormánypárt soproni
vezetőjének Kóczán Zoltánnak írása váltotta ki!? :-)
Csak megjegyzem, hogy én egy Istent ismerek és nem vagyok olyan szerencsés, mint Ön aki "Orbán istenről" is tud!
Tisztelt Niemand!
Kérem emlékeztessen, hogy a "korábbi rendszerben a város pontentáltjait milyen szálak fűzték egymáshoz!!!!!"
Kérem térjen ki arra is, hogy mi közöm van nekem ezekhez a "szálakhoz"?
Helyesen: "potentáltjai"
Czike Albert ,nem hiszem hogy a leírt cikke után valakinek eszébe jutna az hogy azt biztosan Kóczán Zoltán írta.Az hogy nem kíván reagálni de mégis megtette azt bizonyítja a maga szösszentései sem mindennki számára egyértelműek,mert egyoldalúak.
Kedves Maya!
Sajnos be kell látnom, hogy nagyon lassan reagálok levelére, pedig azt már korábban is beigértem! Bűnömet nem menti az sem, hogy egy Önnek írt választ a technika ördöge és az én hozzá nem értésem köddé változtatott és azóta sem sikerült azt előbányásznom!
Kedves Maya! Válaszom csalódást fog okozni Önnek, és nem fogja Önt kielégíteni. Meg is értem, és igazat adok Önnek! Cserében csupán azt kérem, hogy Ön is értse meg az én helyzetemet, és válaszomat tudja be annak, hogy vannak még olyan madarak amelyek nem piszkítanak szívesen saját fészkükbe!
Szóval elődöm Dr. Fullér István Úr 30 napig, én pedig cca 45 napig voltam a Holding Igazgatóságának elnöke. Elődöm "egészségügyi" okokra hivatkozva távozott, míg a márciusi közgyűlés az általam vezetett igazgatóságot (mindenkit)visszahívta! A visszahívást 15 fideszes képviselő támogatta, a többiek vagy ellene szavaztak, vagy
nem vettek részt a szavazásban. A napirend tárgyalása sajnos zárt ülésen történt, így Önnek csak a hivatalos indokolást van módom ismertetni!
1. Az Igazgatóság visszahívásával spórol a város,
2. Igy a Közgyűlésnek közvetlenebb és nagyobb rálátása van a Holding munkájára!
Az indokolás nevetséges és komolytalan, de mivel ez hangzott el, így jelenleg nekem sincs módom arra, hogy a visszahívás valós okairól Önnel levelezzek!
Bizva empátiájában, és megértésében tisztelettel üdvözli Önt:
dr.Czike Albert
diplomatikus válasz :)