Tényszámok a rendelőből
Bejegyzés ideje: 2007-08-06 19:08:08
Ez az írás kifejezetten az orvosok, az egészségügyben dolgozók és nem utolsó sorban a betegek érdekében írodik!
Senki semmiféle politikai következtetést az írásból ne vonjon le, ha mégis akkor nem értette meg mit akartam írni!
Az egyik körmöm begyulladt, és addig húztam halasztottam a dolgot, míg ma le kellett operálni. A műtét nem féjt, de előtte a két injekció borzalmas volt.
Szóval reggel 7,00 órakor léptem be a Kórház főépületébe, ahol éppen nem működött a befizető-automata, de négy derék fehérbe öltözött ember szerelte és részben meg is javította. (Később megint elromlott ) Ekkor - tehát reggel hét órakor egy órával a rendelés megkezdése előtt - a földszinti sebészeten 29 ember várakozott én voltam a 30.
A betegelosztó ablaka pontosan ahogy az elő van írva 7,30 órakor kinyitott, és két hölgy elkezdte a betegek adminisztrálását. Ekkorra a váróban már 73-an tartózkodtunk, minden űlőhely foglalt volt.
Az előírásoknak megfelelően pontban 8,00 órakor szólították az első beteget az I.-es kezelőbe, mikoris a kint várakozók száma 95-re emelkedett. A betegek ellátását 3 kezelőben végezték, gyorsan egymás után mentek jöttek a paciensek. Nekem is szerencsém volt, műtéttel és röntgennel együtt elhagytam az épületet 10 óra előtt!
Mikor mindennel végeztem csináltam még egy "leltárt": A kinti váróban ekkor azaz 10,00 órakor 124 várakozót számoltam meg!
Ismétlemm senki nem késett, nem kávézgatott, mindenre kiterjedő humánus és szakszerű ellátásban részesültem! Csak a legjobb véleménnyel lehetek az engem ellátó egészségügyi dolgozókról!
Valami azonban nincsen rendjént!!! Lehetetlen, hogy egy szakambuláns rendelésen a rendelés megkezdését követő 2 óra múlva 124 ember várakozzon ellátásra, ülve, állva, tolókocsiban! Ezt ebben a rendszerben sem az orvosok, sem a személyzet, de a betegek főleg nem fogják sokáig bírni!
Nem akarok okos lenni, nem értek hozzá mi a megoldás, de valamit tenni kell! Abban biztos vagyok, hogy a megoldást egy kuruc-labanc vita nem oldja meg, és ezért inkább érdemben kéne foglalkozni a betegellátás problémáival, és nem leépíteni de megerősíteni kellene a gyógyító személyzetet!
http://sopron.e-cafe.hu/rovidurl/170
Hozzászólások:
tao,
2007-08-07 00:11:10
Kedves dr. Czike, Önnek szerencséje volt, hogy ennyi idő alatt sikerült a problémáját megoldani.Rokonomnak 4 órát kellett várni a 2 perces varratszedésre, és tényleg nem az ott dolgozók miatt van ez a rengeteg, rendszeres, úgymond már sok-sok éve tartó állapot a sebészeti ambulancián, és ügyeletben. A panaszok ellenére nem történik semmi. Legutolsó saját "élményem" eszméletlen rokkonnal, mentővel való beszállítás után fél óráig még orvos sem volt, mivel a két ügyeletes orvos éppen mütött sürgös balesetes eseteket. Ebben a fél órában velünk várakozott a folyosón egy édesapa súlyosan sérülten, rémült fiával,,, combnyaktöréssel, remegve (mivel fázott, és erős fájdalmai voltak) idős néni,,,súlyos balesetet szenvedet nő gerincsérüléssel,,,tolókocsiban családja kiséretében idős férfi láthatóan nagy fájdalmakkal.Ők az ügyeleti ambulancia ajtaja előtt várakoztak, miközben a székeken ülve sorakoztak a "könyebb" sérültek.
És ez nem a véletlen egybeesése, ez ott sajnos rendszeres. Kevés az ügyeletes orvos, illetve nem használják ki az un. otthoni ügyeletes behívási lehetőségét.Egyáltalán nem megoldott a folyosón várakozó, súlyos sérültek felügyelete, megfigyelése.
Elképesztő, hogy ekkora ellátási területen nincs folyamatosan, csak az ambulancián ügyeletet teljesítő orvos.
Ha netán a szükség úgy hozza, hogy hétvégén szemészeti probléma van, jobb előbb betelefonálni, szemész orvos-e az ügyeletes, vagy urológus ami a beosztási rendszernek megfelelően természetes.Ez esetben leginkább a szemészeten dolgozó nővér szakértelmére hagyatkozhatunk.
Érdekelne,hogy az illetékesek miért nem változtatnak ezen! Mivel azt nem mondhatják, hogy nem tudnak róla. A főépület bejáratán áthaladva ugyanis SZEMMEL látható ez az áldatlan állapot.Minden nap.
Valamint ne felejtsük el, hogy ugyanennek a kórháznak van nagyon jól mükődő, nagy beteglétszámot ellátó ambulans rendelése. Talán csak át kellene menni a szomszéd épületbe egy kis tapasztalatcserére.
Ugyanis a hétköznapi rendelésre érkező betegek nagy része visszarendelt. Vagyis kiszámítható, szervezhető, esetleg időpont is adható ez esetekben ( hány éve is találták fel a telefont?).
A sebészeti ambulancián használt rendszer még a régi úgymond sztk-ás időből maradt meg (emlékeznek, Lenkey utca), talán ideje lenne ezen változtatni.
Sok igazság van tao hozzászólásában. Túl a 4. x-en (közelebb az 5-hez) már van tapasztalatom. sajnos.
,
2007-08-07 11:22:48
"Több dolgok vannak földön és egen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes."
Szerintem sokan még mindig kikerülik a háziorvost. Én is ezt fogom tenni. Nekem megér néhány száz forinttal többet az, hogy ne várjak órákat egy beutalóért.
Kedves Mazsola!
A rendelésre váró betegek számán semmit nem változtat az, hogy azok közül mennyi fizet 300-Ft-ot és mennyi többet, vagyis ki megy beutalóval és ki a nélkül! Sajnos az a gyanúm, hogy az orvosi létszámaot sem befolyásolja jelentősen az, hogy ki mennyi vizitdíjat kell fizessen!
Üdvözlettel!
tao,
2007-08-07 23:34:35
Kedves Mazsola! Háziorvos és háziorvos között is van különbség.Én nemrég váltottam, az "újnál" reggel 8-9-ig időpontot lehet kérni a rendelésre,így még 15 percnél nem vártam többet egyszer sem. Az időponttal nem rendelkező beteg is bejut,csak esetleg várnia kell. Azt kellene észrevenni, hogy nem ingyenes ellátást kapunk, ami lehet bármilyen.Az egészségügy ma már egy szolgáltatás, nem kevés befizetésért cserében.A mínőségről nem igazán érdemes vitát nyitni, annak lényegi változására még várni kell. De amin különösebb befektetés nélkül lehetne javítani miért nem változik?
Hogy miért nem változik? Visszakérdezek: miért érzünk késztetést a hálapénzre?
Tisztelt Barátaim!
Újból szeretném leszögezni, hogy az általam nyitott topik nem a hálapénz szükségességéről szól, de még csak nem is a 300 Ft-os vizitdíjról! Ne vigyük politikai síkra ezt a problémát! A nagy probléma az, hogy szerintem képtelenség 3 rendelőben ennyi beteg/sérült embert lekezelni. A Családi orvosi rendelőkben ez a kérdés még könnyebben megoldható, hiszen itt az orvos ismeri a betegeit, sőt azok kb. számát is, van némi fogalma arról, hogy másnap mire készüljön! A Kórház rendelőjében azonban nincs előzetes információ a betegek jelentős részéről, és ez okozza az állítólagos nem ritka 5 órás várakozást! Ezt kéne kezelni, és én mint nem szakember csak abban látom a magoldást, hogy pénzt kell adni arra a kórháznak, hogy renedlőjében több orvost tudjon egyszerre foglalkoztatni!
Köszönve a hozzászólásokat üdvözlettel:
dr.Czike Albert
Igen, csak úgy látom nem erre felé mennek el a dolgok. "Ritkítják" az orvosokat, sokan külföldre mennek. :(
Kedves Berci! Pontosan értettem írásod, mi több egyet értek vele. Létező problémáról van szó. Említetted, hogy írásodból semmilyen politikai tartalmat ne olvasson ki senki (mert nincs benn), így engedd meg, én én a magam nézetéből világítsam meg a helyzetet. Régóta, évtizedek óta cipeljük az egészségügy problémáját, ami összenemzeti kérdés. Úgy látom, hogy a gyógyszeripari szektor befolyása alatt áll az egészségügy. A döntéshozókat pedig néha elhomályosítja az erős lobbitevékenység...
Kedves Berci Bá!
Írásod lényegi része valóban nem tartalmaz semmilyen politikai felhangot, így szerintem az egyetlen pont ahol politikát lehet bele vinni az az, hogy említetted ne vigyünk bele politikát. Egyébként a mostani reformfolyamat kellős közepén nehéz lenne teljesen politikamentesen véleményt mondani. De ennyit a piszkálódásból.
Szerintem nem feltétlenül a pénzadás a megoldás az ilyen jellegű problémákra. Ráadásul tudtommal pl. az egynapos műtéteket kifejezetten ösztönzi a támogatási rendszer. Ezen kívül, ha mondjuk kétszer ennyi orvos, még egyszer ekkora helyen fogadná a betegeket, akkor sem lenne ritka a 2,5 – 3 órás várakozás, ami még mindig nem mondható ideálisnak. Én inkább tao véleményével értek egyet. Mondok néhány példát. Mi lenne, ha például be lehetne jelentkezni az ilyen jellegű beavatkozásokra. A Te eseted is bizonyítja, itt szó nincsen sürgősségi beavatkozásról. Lehetne akár sorszámot húzni, amin esetleg egy kalkulált időpont is szerepelne és máris nem kell végigülni a sort. De mondok egy még durvábbat. Mondjuk nem a kórházat keresem fel első körben, hanem a háziorvosomat – akivel egyébként egészségügyi kérdésekben a kapcsolatot kellene tartanom – és ő a vizsgálat után megmondja hova menjek a problémámmal. Ezzel persze nem állna meg az élet, hanem például online kapcsolatban lehetne az adott szakrendeléssel és ott előttem látná annak leterheltségét, ott előttem meg tudná adni mikorra kell mennem. Nyílván ez is beruházás igényes, de véleményem szerint a rendszer átalakítása hozhatja csak meg az érezhető változást. Önmagában az orvosszám növelése nem oldja meg a problémát, ráadásul nem ez az egyetlen hely a kórházban ahol várni kell. A gyermekek kötelező csípővizsgálatára ugyanarra az időpontra rendelnek mindenkit, ne tudjátok meg mi van ott, ráadásul csupa 6 hónapos csecsemővel. De hasonló a helyzet az összes szakrendelésen is. Nem gondolom, hogy mindenhol duplájára, vagy triplájára kell növelni a létszámot, sőt biztos vagyok benne, hogy igenis lehetne szervezéssel is segíteni a problémákon.
Végül szeretném elmondani, hogy megvan a magam meglehetősen sommás véleménye arról vajon miért is nem születnek ilyen jellegű beruházások, ésszerű szervezési döntések a kórházakban, rendelőkben, de engedelmetekkel inkább nem írom most le, mert az messzebbre vezetne…
,
2007-08-08 18:48:45
http://www.indavideo.hu/video/Magyar_egeszsegugy_-_nemet_szemmel
tao,
2007-08-08 20:31:20
Na akkor konkrétabban!Szemészeti osztály ambulanciáján évek óta működik az előjegyzéses ellátás.Jól!Nem kellett hozzá több orvos, több adminisztrátor, csak változtatásra, és a betegek érdekeinek figyelembevételére való hajlam.Sebészeti ambulancia: a betegek min. 60 (!) %-a a sebészet-traumatológiai osztályról ill. a korábban már rendelésen megjelentekek közül tevődik ki. Nagyon jól kiszámítható meddig tart egy átkötözés, műtét utáni kontroll, varratszedés, stb.. Minimális szervezéssel (amihez leginkább jóindulat kell az illetékesek részéről)lényegesen lecsökkenthető lenne a várakozási idő! Az már más kérdés, hogy max. 3 rendelő van.De aki keres az talál!Már ha keres, mondjuk megoldást!Meg ha a betegek végre szóvá mernék tenni a problémájukat. Ha naponta csak 5-en panaszt tennének személyesen valamilyen formában, talán ...De nem tesznek..... tűrnek..., fájdalmat, levegőtlenséget, meleget... Miért is?
,
2007-08-08 22:14:47
Nocsak mennyi mazochista! Javasolnék egy tolókocsis, mankós félpályás útelzárást. Kezdetnek.
Nekem az allergiáról van tapasztalatom: hiába lehetidőpontot kérni, ha a 'főszezonban' 2-3 hónapot is kell néha várni rá. Ráadásul a betegnek kell futkozni a vizsgálati eredményeivel és mindnütt sorban állni vele. Ezért vár egy 2*5 perces vizsgálatra és kontrollra 2-3-4 órát is. A nővéreknek és az orvosoknak csak a hálámat tudom kifejezni, hogy olyen rossz rendszer mellett is képesek hátukon vinni a rendelést. De egy működőképes informatikai hálózat igen elkellene már a papír alapú kartonozó helyére.
Az a fő baj, hogy az emberek ha tehetik nem mennek orvoshoz, vagy halogatják. Aki sokat betegeskedik, azt hamar helyettesítik egy fiatalabb munkaerővel...
Ez némileg persze ellentmondásban van a bejegyzéssel.
Szerintem azért rosszabb a kórházba várni mint máshol, mert jobban szembesülünk a betegségekkel. Rájövünk, hogy tényleg nem élünk örökké