Aluljáró és Barlangszínház bemutatói
A Kőszegi úti aluljáró és a Barlangszínház tervbemutatóján jártunk tegnap. Fodor Tamás polgármester köszöntőjében beszámolt róla, a munkálatok folynak, látható jele még nincsen. Megjegyezzük, ez a soproniak számára eddig sem volt újdonság, az alapkőletétel óta nem változott semmi a felszínen. Igaz a mondás, habár fordított értelemben: kétszer ad, ki gyorsan ad. De inkább többször jelentsenek be valamit, mint egyszer sem.

Az aluljáró a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vasútvonal fejlesztésének része, erről már Pál László Gysev fejlesztési és beruházási vezető beszélt. Komplett aluljáró rendszert terveztek, autók, kerékpárosok és gyalogosok részére, 500 napos kivitelezési időszakkal.
Az építés 5 fázisra tagolódik, mint azt Bozóki László, a beruházást végző konzorcium projektvezetője elmondta. Az egyes ütemeket ő mutatta be a polgármesteri hivatal dísztermét teljesen betöltő, mintegy száz érdeklődőnek.

Április 18-án régészeti feltárással és lőszermentesítéssel indul a munka. Elvégzik a szükséges közműkiváltásokat és a csatornaépítést is. A második részben kialakítják a Felsőbüki Nagy Pál utca új körforgalmi csomópontját, valamint a szombathely vonalon elkészül a vasúti és a kerékpárhíd. Idén szeptemberig készül el a Csepel utca új megközelítése, attól kezdve átterelik a forgalmat erre az útra A rendező pályaudvar hídjai is megépülnek eddig az időpontig. A vasút melletti garázssor pedig ideiglenes kijáratot kap.

A negyedik szakaszban egysávosra szűkül a forgalom a Csengery utcai körforgalom felől, jelzőlámpás irányítással. Erre azért van szükség, mert elkészül az új közúti és vasúti híd ebből az irányból is, valamint a kerékpáros és gyalogos aluljáró. Idén őszre a déli oldal lényegében kész lesz. Az utolsó fázisban jövő év februárjától augusztusig teljesen lezárják az átkelőt a kimarad szakaszok megépítéséhez. Megépül a két aluljáró, a támfalak, az új útpálya valamint a csatlakozó utak burkolatát is felújítják.

A tervek ismertetése után a polgármester és Simonics András tervező válaszolt a felmerülő kérdésekre. Ezek során kiderült, hogy még nincs jóváhagyott forgalomtechnikai terv az építkezés idejére, de Fodor Tamás alapkritériumként kifejezte, hogy a gyalogos forgalom biztosítását is fenn kell tartani a lezárásig! Jó hír, hogy nem csak a Kőszegi út irányában tervezik a kerékpárutak kiépítését, de a hiányzó összeköttetés kialakítása is cél a jelenlegi körforgalom és a Győri út között.

A fertőrákosi Barlangszínház terveit Józsa Dávid soproni építész prezentálta a jelenlévőknek. A szintén EU pályázat alapján megvalósuló elképzelés második fordulós anyagának előzményeként bemutatta a jelenlegi sivár állapotot. A 2007-es felmérés során már megállapították, hogy jelenleg sok technikai eszköz csúfítja el a barlangot, kicsi a látogatható tér, kicsi és rossz kialakítású a színpad valamint a kiszolgáló létesítmények is hiányoznak, a konténerek és ponyvák méltatlanok a színház hangulatához.

A fejlesztés célja tehát egy kulturális centrum megteremtése a természeti értékek megőrzésével. A jelenlegi étterem mellett a bejáratnál új parkoló részt alakítanak ki, a tájba simuló látogatóépülettel és a szükséges kiszolgáló létesítményekkel. A felszínen pedig témaparkot és tanösvényt valósítanak meg.

A felújítást követően az egész barlangbelső látogatható lesz. A színházi rész mellett állandó kiállítás is helyet kap, mely a miocén korszakhoz, a kövek kialakulásához és bányászatához kapcsolódik. A színpad is teljesen megújul, napközben vetítőteremként üzemelne a mintegy 760 férőhelyes nézőterével, ahol fűthető, kárpitozott székek lesznek. Reméljük, a formához megfelelő tartalom és szolgáltatás is kapcsolódik majd a színházban, melynek igénye kérdések során is felvetődött.

Összességében érdekes előadásokat láthattunk az este során. Őszintén reméljük, a Várkerület és a Tűztorony felújítása mellett ezen projektek is növelni fogják városunk jó hírét (mert rossz hírből így is van épp elég)!



