Elindult Sopron polgármesterének oldala

Bejegyzés ideje: 2009-02-10 11:40:03

Fodor Tamás, Sopron polgármestere elkészíttette saját weblapját, mely a fodortamas.eu címen olvasható. Az oldalon megtalálhatók a polgármesterrel kapcsolatos aktuális és korábbi híradások. Külön menüpontot kaptak a közélettel foglalkozó beszédek, videók és fényképek. A magánéletét is bemutatja Fodor Tamás, az oldalon önéletrajza mellett családja is szerepel.

 

Ezentúl a polgárok kérdéseikkel itt, közvetlenül is megkereshetik a város első emberét. A polgármester személyes honlapján külön menüpont van a feltett kérdéseknek és válaszoknak. Hasonló kezdeményezéssel csak elvétve találkoztunk eddig a helyi, politikai oldalakon. Sopron is bemutatkozik az oldalon: a város története, címere és himnusza mellett pár kép is helyet kapott.

 

Összességében elmondható, hogy egy igényesen kialakított és jól felépített lapot ismerhettünk meg. Természetesen a felszín mellett fontos a tartalom és a frissesség, ami hosszabb távon meghatározza egy oldal jövőjét. Erről most még előre nem tudhatunk semmit, de a szándékot látjuk az oldal mögött, ami talán egy új lendületet is adhat a város mostanáig kissé aszimmetrikus kommunikációjának megváltoztatásához.

http://sopron.e-cafe.hu/rovidurl/454
( 502 olvasás )
Hozzászólások:
,     2009-02-11 23:18:04        link_icon
Ez a jobbik oldala?
nyomasekbobo,     2009-02-12 00:58:30        link_icon
Miért, ismersz rosszat? :-)
,     2009-02-12 14:16:46        link_icon
Csak azt.
nyomasekbobo,     2009-02-12 14:31:37        link_icon
Sokáig én se kedveltem, sőt! De ha levonjuk a pártpolitikát, az a csekély dolog, ami megmarad, egészen normális.
,     2009-02-12 19:32:45        link_icon
Nem a pártpolitikát kellene levonnunk, hanem a tanulságot.
A hozzászoláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
E-Cafe Beta 1.7.1