Múzeumok Nyári Éjszakája

Bejegyzés ideje: 2010-06-14 12:56:41

Idén is több száz izgalmas programmal és kiállítással várják a közönséget az immár nyolcadik Múzeumok Éjszakáján június 19-én országszerte.
Az európai nagyvárosok hagyományait követve 2003 óta Magyarországon is az év leghosszabb napjához, Szent Iván napjához legközelebb eső szombat éjszakán rendezik meg a Múzeumok Éjszakáját. Késő éjszakáig lehet ilyenkor megtekinteni a kiállításokat, de a tárlatlátogatásokon kívül számos aktív program is várja az érdeklődőket késő délutántól akár hajnalig. Tűzzsonglőrködés, ismeretterjesztő, valamint tánc- és színielőadások, különleges performanszok, zenei műsorok és érdekes beszélgetések izgalmas egyvelege zajlik ilyenkor országszerte a Múzeumok Éjszakáján.
Az első hazai Múzeumok Éjszakájának még csak pár ezer látogatója volt, tavaly viszont már több mint 380 ezren jöttek el országszerte. Köszönhető ez annak is, hogy évről évre nő a résztvevő múzeumok száma is: idén újabb rekord dől meg, hiszen Budapesten 84, vidéken pedig 191 helyszínt kereshetnek fel az érdeklődők.
A rendezvénysorozat részletes programját olvashatják a www.muzeumokejszakaja.hu weboldalon, illetve a budapesti programokhoz a Pesti Est külön ingyenes mellékletet jelentet meg. A MÁV-START Zrt. és a GySEV Zrt. a Múzeumok Éjszakája rendezvényre utazóknak 50%-os alkalmi menettérti kedvezményt nyújt a teljesárú jegy árából.

Soproni programajánló


Soproni Múzeum-Fabricius-ház

9400 Sopron, Fő tér 6.

Telefon: 99/ 311 327

Web: www.muzeum.sopron.hu

 

Folyamatos programjaink:

„A csokoládé története és útja” Bemutató és vásár a soproni Csokoládé, édesség és ajándékbolt szervezésében

A 104 éves Soproni Fotóklub kiállítása

Kiárusítás és vásár a múzeum régi és új kiadványaiból

 

20:00 - 20:30 Legfrissebb hírek a Fő téri ásatásról (Gabrieli Gabriella régész előadása)

20:45 - 21:15 A bánfalvi alagutakról. A pálos kolostor építéstörténete (Nemes András művészettörténész előadása)

21:30 - 00:30 Fáklyafényben a várfalsétányon

21:30 - 22:15 Pulzusban a múzeum?” Múzeumi relikviák egy mai médiában. (Szekeres Kriszta "mozgóképíró")

22:30 - 23:20 Soproni fényrajzok a háború előtt, alatt és után (Bolodár Zoltán múzeumi fotós előadása)

23:30 - 00:30 Régi és új filmek Sopronról.

 

Storno-ház

9400 Sopron, Fő tér 8.

Telefon: 99/311-327

 

Programjaink:

18:30 - 21:00   Mire gondolt Pindur? Játékos feladatok a kiállítás kabalafigurájával és folyamatos vezetés gyermekeknek

A historizmus szolgálatában. A Storno művészcsalád otthona.

Kollerits Beáta vezetése a Storno gyűjteményben 19, 21 és 23 órakor

Határtalan történet Sopronból. Vezetés a helytörténeti kiállításban

Dr. Kelemen István helytörténész vezetése 21 és 23 órakor

http://sopron.e-cafe.hu/rovidurl/593
( 338 olvasás )
Hozzászólások:
A hozzászoláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
E-Cafe Beta 1.7.1