Úszónapi összefoglaló

Bejegyzés ideje: 2010-04-26 01:25:23

Idén is kitett magáért a 16 induló csapat a 19. Szuperinfó 24 Úszonapon. Több, mint negyvenezer hosszt, csaknem 1400 kilométert úsztak le a csapatok összesen a Csik Ferenc uszodában. Ez a táv nagyjából akkora, mintha a Fertő tavat hosszában 38-szor úszták volna át.

Díszvendékekben sem volt idén hiány. Az immár doktor Horváth Patrícia, világbajnok soproni vizilabdázónk örömmel fogadta a felkérést az Úszónap megnyitásához. A Soproni Harcművészeti Klub vendégeként pedig Benkő Dániel gitározott, úszott, kendózott és produkálta magát a rendezvényen. Este a Flört Band és a Megasztárból ismerős Ásós "Pacsirta" Attila zenéltek az előtérben, míg az úszóknak idén is 24 órán keresztül DJ Jokó adta meg az ütemet.

A megtett hosszok után, a támogatóknak köszönhetően számos tombola lett kisorsolva. Az előtérben ismét Tetrisz valamint az STKH és az ÁNTSZ várta az érdeklődőket az egészség és a környezetvédelem jegyében, míg a medencéknél a különbőző fellépő táncos és egyéb formációk váltották egymást.

A részletes végeredmény és még sok más megtalálható a www.uszonap.hu oldalon. Itt most csak ízelítőül jöjjön néhány kép:

http://sopron.e-cafe.hu/rovidurl/573
( 354 olvasás )
Hozzászólások:
A hozzászoláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
E-Cafe Beta 1.7.1