Kedves Kávéház-látogató!

Engedd meg, hogy ismét egy versemet ajánljam a figyelmedbe! Számomra nagyon fontos visszajelzés az, hogy hányan olvassátok el. Ha születik hozzászólás, annak nagyon örülök. Ha parafrázis készül, az is örömmel tölt el, mert valakiben valamilyen visszhangot keltett a mű.

Nem titok, de ha az volna, a versből úgyis kiderül, hogy orvos vagyok. A hivatásom gyakorlása során ért élmények esetenként versekben tükröződnek.

Kellemes versolvasást kívánok!

Beszélgetés a gesztenyefákkal

Éjfél elmúlt, körülvesz a csend.
Fehér ruhámon pihen a fény.
A kórházban dolgozik a rend,
s szellő legyint arcon könnyedén.

Nővér matat valami fölött,
műtét után ébred a beteg,
s ki busz elé lépett hét előtt
már tudata határán lebeg.

Az éji levegő langyos, lágy,
fölém borul, nyugtat, betakar.
Pihentet, mint gyógyulót az ágy
egy hetvenkét éves, nagy juhar.

A kápolnánál tücsök cirpel.
A gesztenyefák, mint a szobrok
állnak ott mozdulatlan kéjjel:
vallatnak, vajon mit gondolok.

Tudom-e vajon, miért jöttem,
mért csináltam orvost magamból,
mért a vita én és én köztem:
mi a baj s hol a kiút abból?

Ti fák, ti boldog szerelmesek,
földnek és égnek gyermekei,
a Napot s Holdat kérdezzétek,
meddig akarnak még fönt lenni!

Ha létük kérdéseket támaszt,
s ismerik a jövőt, a semmit,
s majd ha megsúgták nektek a választ,
várhattok tőlem is valamit.