Kedves Kávéházi Olvasók!

Hosszabb lélegzetvételű mesét kínálok olvasásra, amely, remélem, gyereknek-felnőttnek egyaránt örömöt fog szerezni. Mivel tényleg hosszú versről van szó, így több részletben közlöm, remélem, azért velem tartotok. Jó szórakozást!

Gergely István: Mese a szerelmet kereső szegény lányról


Hol volt, hol nem, faluvégen
tengődtek ínségben, éhben
egy ember s egy asszony.

Volt nekik egy leánykájuk,
szoknyáján folt, folt alatt lyuk,
szíve fehér vászon.

„Elmegyek, anyám, indulok,
világ ellen sokra jutok,
találok szerelmet.”

„Ne menj, lányom, megsiratunk,
bíró fia kérte magvunk,
fogadd a kegyelmet!”

„Édesapám, messze megyek,
eltakarnak messze hegyek,
velem lesztek ott is.”

„Eredj, lányom, megsiratunk,
árva lesz székünk, asztalunk!
Hozzon arany kocsis!”

Ment a leány messze földre,
kerek város közepébe.
Alvó árva város.

Néma királyi palota,
ne menj, ne menj, te lány, oda!
Halállal határos!

„Egy életem, egy halálom,
titok nyitját megtalálom!
Ébredjetek alvók!”

„Ki vagy, ki kedvesen szólít?
Álmom még szívemre bólint,
tündérszót hallhatok.

Menj innen, menj innen, elfuss,
anyád tüzéhez visszajuss,
itt maradsz, különben!

Bűnöket tettünk lelkünkre,
megtört létünk tiszta tükre,
nincs, aki bűntelen…

Menj innen, menj innen, bűnös,
rád hull az álom, a bűvös
s örökre elalszol!”

„Nem megyek, én el nem futok.
Batyumban bajt, bűnt nem hozok,
elkísér a jászol.”