Az MDF adóprogramja

Szerző:Nagy Tamás
Bejegyzés ideje: 2008-04-15 12:48:08

Kedves Fórumozók!

A mai napon az MDF nyilvánosságra hozta adóprogramját, melyben részletesen kifejtjük milyen változtatásokat tartunk szükségesnek a mai adórendszerben annak érdekében, hogy az ország gazdasági helyzete javulásnak induljon.

A következőkben olvasható lesz a program szövege VITAINDÍTÓ jelleggel, kíváncsian várjuk az észrevételeket, ki mit gondol javaslatunkról, mivel lehetne esetleg még jobbá tenni :o)

"

Nemzeti Adószabadság Program 
  
Az MDF adóreform-csomagja 
         

A Magyar Demokrata Fórum elkészítette adóreform-programjának első változatát. A Nemzeti Adószabadság Program (NAP) négy pillérre épül:

     1. Egyszeri adóamnesztia, (10%-os adó)

 2. Egykulcsos adó (szja 18%), adócsökkentés, szigorú adóellenőrzés

     3. Egyszerűsített és új szerkezetű adórendszer (háromkulcsos áfa, 7 százalékpontos járulékcsökkentés)


   4. A haláladó eltörlése

A NAP legfontosabb nemzeti céljai: a méltányos közteherviselés megteremtése, a középosztály megerősítése, és a szegénységből való felemelkedés lehetőségének biztosítása. Az MDF a programot a következő hetekben megvitatja közgazdászokkal, adószakértőkkel, illetve a munkaadók és a munkavállalók képviselőivel.  
 


A helyzet 

A helyzet röviden: drámai. 

  • A feketegazdaság miatt ma már a GDP 25-40%-ának megfelelő adóalap tűnik el évente.
  • Az adórendszer bonyolult, igazságtalan és rossz a szerkezete. Magyarországon a második legmagasabb a munkajövedelmek adóterhelése az OECD-országok közül. Emiatt a magyarok vagy trükközni kénytelenek, vagy aki teheti, külföldre menekíti vállalkozásait, vagyonát.
  • A nettó bérek Szlovákiában 14 százalékkal, Lengyelországban 16 százalékkal, Csehországban pedig 37 százalékkal haladják meg a magyar szintet.
  • Megszűnt a közteherviselés: ma másfél millió ember „tart el” tízmilliót.
  • 700 ezer ember van bejelentve „színlelt minimálbérre”, a jövedelme többi részét feketén szerzi meg.
  • A középosztályt kiszipolyozzák, tagjait a leszakadás veszélye fenyegeti, miközben a szegények számára nincs lehetőség a felemelkedésre. Ma 700 ezren ragadtak bele a „minimálbér-csapdába”.
  • A magyar kis- és középvállalkozások léptelenek megerősödni, fejlődni, mert egy bizonyos növekedési szint fölött megfojtja őket az adó- és járulékrendszer.
  • A költségvetés továbbra is sebezhető, mert bármikor újra elindulhat a költekezés – MSZP vagy Fidesz: ebben semmi különbség sincs közöttük.
  • A magyar gazdaság stagnál, versenyképességünk romlik. Magyarország Európa „beteg embere”.
  • A környező országok olyan adóversenyt diktálnak, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.
  • A világgazdaságban recesszió veszélye fenyeget.

 

Nincs idő a jelenlegi adórendszer toldozgatására. Átfogó átalakításra van szükség. A Magyar Demokrata Fórum ezért dolgozta ki a Nemzeti Adószabadság Programot (NAP), amely összhangban van a konvergencia-programmal, és nem növeli a költségvetés hiányát, ugyanakkor 2%pontos további GDP-növekedést generálhat. A NAP 4 főbb pontból áll. 
 
 

I. Adóamnesztia: mindenki tiszta lappal indulhat 

Az adóamnesztia érintettjei:

  • Magánszemélyek
  • Vállalkozások

 

Az adóamnesztia folyamata 

         
    0. lépés   A jelenlegi Kormány azonnali hatállyal felfüggeszti a további vagyonosodási vizsgálatokat, és a folyamatban lévő eljárásoknál is megkapja az adózó az önrevízió jogát.
         
    1. lépés   2008. október 1. és 2009. február 20. között minden magánszemélynek és vállalkozásnak lehetősége van arra, hogy a múltban eltitkolt, illetve a külföldre menekített, de hazatelepített jövedelmei után 10 százalékos adót fizessen be, és ezáltal legalizálja azokat. Az amnesztia továbbá kiterjed az APEH-hel folyamatban lévő peres eljárásokra is.

    A Kormány garantálja az adóamnesztiát elfogadók számára az anonimitást3, és azt, hogy később őket semmilyen retorzió sem érheti a korábban eltitkolt jövedelmek miatt.

         
    2. lépés   2009. február 20.: a NAP, amikor mindenki tiszta lappal indul.
         
    3. lépés   Teljekörű, önkéntes vagyonbevallás, hogy a későbbiekben nyomon követhető és transzparens legyen a vagyonosodás.
         
    4. lépés   Az APEH megerősítése: ellenőrzések és vagyonosodási vizsgálatok szigorítása. („Egyszer mindenki sorra kerül”). Szigor és fegyelem az állam részéről, tisztesség és transzparencia az állampolgárok részéről.
         
    5. lépés   2010. január 1-től jelentős adócsökkentés és adószerkezet-átalakítás.
         

 

Szigorú büntetések az adócsalóknak 

Az adóamnesztia egyszeri és megismételhetetlen aktus. Ne számítson senki arra, hogy időről-időre megúszhatja amnesztiával. Aki tudatosan eltitkolja a jövedelmét, adót csal, az a legszigorúbb büntetésre számíthat. A NAP nemcsak a pénzbeni vagy büntetőjogi bírságokat szigorítja, hanem az adócsalókat megfosztja a szavazati joguktól is. Aki tudatosan nem vesz részt a közteherviselésben, az ne is szavazhasson! 
 

 

Az adóamnesztia céljai és várható hatásai 

  • Egyszeri költségvetési bevétel előteremtése, amely finanszírozza a jelentős adócsökkentés okozta átmeneti bevételkiesést. A minimálisan elvárt bevétel 75 milliárd Ft.
  • Vagyis az adóamnesztia megteremti a jelentős adócsökkentés és az adószerkezet-átalakítás feltételeit.
  • Új adófizetőket von be a közteherviselésbe, nő az adófizetők száma.
  • Haza hozza a korábban külföldre menekített vagyonokat, jövedelmeket.
  • Kifehéríti a gazdaságot.
  • Beindítja az egészséges és tartós gazdasági növekedést a beruházási aktivitás fokozásával.
  • Ezáltal folyamatosan növeli az adóbevételeket, de úgy, hogy többen fizetnek kevesebb adót.
  • Elősegíti a hazai megtakarítások növekedését.
  • Radikálisan csökkenti a vállalatok körbetartozásait.
  • Transzparens jövedelmi és vagyoni viszonyokat teremt.
  • Helyreállítja az állam és állampolgár közötti bizalmi viszonyt.
  • Az amnesztiát követő adószigor erkölcsi alapja is megteremtődik.

 

Az MDF adóprogramjának (NAP) logikája 

 

Az adóamnesztia nem közkegyelem! 

Az adóamnesztiában mindenki részt vehet. Ugyanakkor az adóamnesztia nem jelent jogi mentességet, ha a vagyonosodás egyéb bűncselekmény „eredménye”. (pl: kábítószer-kereskedelem, prostitúció, fegyverkereskedelem, korrupció, rablás stb.) 
 

 

Nemzetközi példák 

1934 óta Európában 11 országban, 26 alkalommal volt adóamnesztia. Az Egyesült Államok különböző tagállamaiban 1982 óta 93 adóamnesztiával kapcsolatos jogi aktus történt. Az eszköz tehát nem ismeretlen a világban, és azt is tudjuk, mely adóamnesztiák miért vallottak kudarcot. A múltban történt adóamnesztiák közel egyharmada nevezhető egyértelműen sikeresnek. A NAP az 1988-as ír modellt veszi alapul, amely a várt 50 millió dollár helyett 750 millió dollár bevételt hozott az ír költségvetésnek.  
 

 

II. Egykulcsos adó: több munkáért több pénzt! 

A NAP 2010. január 1-jével – amennyiben az adóamnesztia sikeres, és helyreáll az állam és az adófizetők közötti bizalom – bevezetné az egykulcsos, 18 %-os személyi jövedelemadót. 

A Magyar Demokrata Fórum az egykulcsos adót méltányosnak tarja, mivel támogatja a több munkát, és elismeri az azért járó több jövedelmet. Ugyanakkor elutasítja azt a baloldali – az MSZP és a Fidesz politikusai – által hirdetett téveszmét, mely szerint az egykulcsos adó a gazdagoknak kedvez. Ez a téveszme arra épül, hogy szándékosan összekeveri az egykulcsos adót az azonos összegű adóval. Az egykulcsos adórendszerben a magasabb jövedelműek értelemszerűen több adót fizetnek, ami egyszerű – általános iskolai - matematikai tudással is felfogható. A jelenlegi, progresszív adórendszerben azonban a legmagasabb jövedelműeknek van a legtöbb lehetősége az adókikerülésre, így sérül a közteherviselés elve. 

Az egykulcsos adó bevezetésével az MDF eltörölné a különböző szja-kedvezményeket, illetve megszüntetné a minimálbér adómentességét, ami a jelenlegi adórendszerben a legtöbb adókikerülés okozója. Annak érdekében azonban, hogy a legszegényebbeket ne érje hátrányosan az új rendszer, létrehoznának egy úgynevezett virtuális 0 kulcsot, amely havi 60 ezer Ft-ig adómentességet biztosítana mindenkinek, és a 18%-os adót csak az e fölötti jövedelmek után vonnák. Így a ténylegesen minimálbérért dolgozók terhei nem emelkednének számottevően. 
 

Az egykulcsos adó előnyei 

  • Növeli az adófizetők számát, hiszen ennyi adót már azoknak is érdemes befizetni, akik eddig trükköztek. A különböző számítások szerint a magánszférában bejelentett foglalkoztatottak száma akár 30 %-kal (4-500 ezer új foglalkoztatott) is növekedhet, miközben a feketejövedelmek kifehérítésével az egy főre jutó átlagos adóbefizetések összege is emelkedhet.
  • A környező országok tapasztalatai alapján már rövid távon is növeli a költségvetés adóbevételeit.
  • Elősegíti a foglalkoztatottság növekedését, a munkanélküliség csökkentését.
  • Elősegíti a munkahelyteremtést, a beruházásokat és a gazdasági növekedést.
  • Kifehéríti a gazdaságot.
  • Megerősíti a középosztályt.
  • Esélyt ad a szegényeknek a felemelkedésre.
  • Igazságossá teszi a közteherviselést.
  • Megszünteti a kényszervállalkozásokat.

 
 

 

III. Szerkezetváltás: a munka helyett a fogyasztás adóztatása - egyszerűbben 

A NAP keretében megvalósulhat az adószerkezet jelentős átalakítása. Ennek két lényegi célja van:

  • Csökkenteni a munka után fizetendő terheket
  • Egyszerűsíteni az adórendszert

 

Jelenleg több tucat adó- és járuléknem van érvényben Magyarországon. Míg 1990-ben az adóbevallás néhány oldalból állt, ma minden magánszemélynek több száz oldalnyi nyomtatványt postáz az APEH. A rendszer bonyolult, érthetetlen, logikátlan és igazságtalan. A vállalkozások állandó jogbizonytalanságban élnek: a szabályok értelmezése körüli viták miatt ma minden vállalkozást elméletben meg lehetne bírságolni. A jelenlegi adórendszernek egyetlen üzenete van: mindenki csal! A jelenlegi adórendszernek egyetlen következménye van: csalj, ha túlélni akarsz! Még azok sem érezhetik biztonságban magukat, akik azt hiszik, mindent a szabályoknak megfelelően csinálnak, és minden adót és járulékot tisztességesen befizetnek. 
 

Adófésű: kifelé a felesleges adókkal és járulékokkal!  

A NAP keretében a Magyar Demokrata Fórum szükségesnek tartja a jelenlegi adórendszer átvizsgálását, és a felesleges, csekély bevételt hozó, de a beszedés miatt jelentős adminisztrációs költséget jelentő, úgynevezett „értelmetlen kisadók” megszüntetését. A cél, hogy Magyarországon néhány év múlva legfeljebb 10 adó- és járuléknem maradjon. 
 

Háromkulcsos áfa és járulékcsökkentés 

A jelenlegi adóstruktúra munkaellenes. Ezért a terheket a munkáról át kell irányítani a fogyasztásra. Ezért a NAP javasolja egy új áfa-rendszer bevezetését, és a munkaadókat terhelő járulékok jelentős csökkentését. 

A háromkulcsos áfa-rendszer céljai:

  • A fogyasztás megadóztatása a munka helyett
  • A legszegényebbek megélhetési költségének segítése (kedvezményes adókulcs)
  • A gyógy- falusi és egyéb turizmus támogatása, mert az MDF szerint ez az ágazat jelentheti Magyarország számára a kitörési pontot.
  • A gazdasági növekedés beindítása

 

Az új áfa-kulcsok a NAP szerint 

 

    Általános kulcs 25%  
    Kedvezményes kulcs 12%
    • Alapvető élelmiszerek
    • Turizmus
    Szuperkedvezményes kulcs 5% Ami jelenleg is

 

Ez a rendszer a költségvetési bevételeket egy naptári évben kb. 400 md Ft-tal növeli. 

Ezzel párhuzamosan a NAP javasolja: 

  1. Az eho megszüntetését (-115 md Ft)
  2. munkaadói egészségügyi járulék 7 százalékpontos csökkentését (-490 md Ft)

 

A szerkezetátalakítás nyomán a vállalkozásoknál 2 md euróval több pénz marad. Ez további 100 milliárd Ft-os társasági nyereségadó-bevételt jelent a költségvetésnek. Így a szerkezetátalakítás nem jelenti a költségvetési hiány növekedését, ellenben jótékonyan hat Magyarország versenyképességére. 
 

Megtakarítások ösztönzése 

A hazai megtakarítások katasztrofális helyzete miatt a Magyar Demokrata Fórum egyelőre nem javasolja az árfolyamnyereség-adó fenntartását. A magyar pénzügyi kultúra fejlesztése, a tőkepiac növekedése alapvető nemzetgazdasági érdek. Amíg Magyarország nem éri el a nyugat-európai szintet, addig ezt az adónemet 0%-on kell tartani. A későbbiekben (5-7 év múlva) viszont egységes szintre, 18%-ra kell emelni azt, hogy a munka- és tőkejövedelmek adóterhei egyensúlyba kerüljenek. 
 

 

IV. El kell törölni a haláladót! 

Az MDF immár négy éve harcol az örökösödési illeték ellen. 2004-ben a parlamenti pártok elvi támogatásukról biztosították az MDF-et a haláladó eltörlése kapcsán. Szlovákiától kezdve Svédországon át Angliáig bezárólag Európa-szerte felismerték: megérett az idő a családokat, a középosztályt a legszomorúbb pillanatban sarcoló haláladó eltörlésére, gyökeres reformjára. Társadalmi negatívuma, az adminisztráció, valamint a családok számára okozott komoly terhekhez viszonyítva ugyanis a költségvetés számára sehol nem jelent érdemi bevételt. 

Az örökösödési illeték teljes mértékben a társadalmi igazságosság ellen hat, mivel sokkal nagyobb megterhelést jelent a szegény családoknak, mint azoknak, akiknek lehetőségük van élni az illetékfizetés elkerülésére vagy a mérséklésére közismerten alkalmas eszközökkel, illetőleg vagyoni helyzetüknél fogva az örökösödési illeték megfizetése nem jár számukra aránytalan megterheléssel. 

A NAP várható költségvetési hatása (md Ft)

    Bevételváltozás   Kiadásváltozás
    Adóamnesztia +75   Eho eltörlése - 115
    Kamatadó +10   Eü-járulék csökkentése -490
    Háromkulcsos áfa +400   Szolidaritási adó eltörlése -198
    Társasági adó +130   Örökösödési illeték eltörlése -9
    Egykulcsos szja 07   Árfolyamnyereség-adó eltörlése -20
    Felgyorsult gazdasági növekedés miatti bevételek +200      
    Összesen +815     -832
     

 
 

Az adócsökkentés új megközelítése 

Az MDF kész további adócsökkentésekre, ám azok már bevételcsökkenést jelentenének a költségvetésben. Ezért az MDF azt javasolja, hogy induljon szakmai vita arról, hogy új megközelítés, új filozófia alapján gondolkodjunk az adócsökkentésről. Az MSZP és a Kormány eddigi javaslatai mindig a költségvetés meglévő kiadásaiból indultak ki, és ahhoz igazították az adócsökkentés lehetséges mértékét. A helyes út azonban az, hogy a kérdést a kiadáscsökkentés oldaláról közelítjük: vagyis megnézzük, hogyan lehetne az újraelosztás mértékét a GDP 40%-ra csökkenteni a jelenlegi 50%-ról. Ehhez meg kell vitatni, hogy mely kiadásokra nincs szükség. Amennyiben erről sikerül társadalmi és politikai konszenzust elérni, úgy további, jelentős adócsökkentésekre és egyszerűsítésekre nyílik lehetőség.

http://sopron.e-cafe.hu/rovidurl/336
( 1045 olvasás )
Hozzászólások:
Károly,     2008-04-16 16:55:53        link_icon
Logikus, de megoldhatatlan elképzelések...
,     2008-04-16 19:23:09        link_icon
http://index.hu/gazdasag/magyar/mdfado080416/
horvgabor2,     2008-04-17 14:58:22        link_icon
Csökkenteni kell a járulékokat, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy így kell. Nem értek hozzá, de gondolom más oldal politikusai részletesen kielemzik. Nekem olyan "gyerekesnek" tűnik
nyomasekbobo,     2008-04-17 17:54:11        link_icon
Lehet, h. gyerekes, de legalább végre letett valaki egy átfogó elképzelést az asztalra. A parlament meg pont arra való, hogy addig vitatkozanak rajta, míg meg nem felel mindenkinek. Végre nem azt hallom az ellenzéktől, h. nem, nem, soha. Kár, h. ez a pozitív hozzáállás csak a jobboldal kisebb részét jellemzi.
Nagy Imre,     2008-04-17 18:13:41        link_icon
Ahhoz nem ertek hogy kivitelezheto-e a javaslat vagy sem. Nekem az tetszik benne hogy egyszeru. Lehet hogy Gabornak azert tunik gyerekesnek mert egyszeru. Megjegyzem a kanadai adorendszer sokkal egyszerubb mint a magyar. A kozerthetobb adorendszerben kevesebb kiskapu is van.
csupor,     2008-04-17 20:41:32        link_icon
Csak arra vagyok kiváncsi hogy az 1350 milliárdot miből termeli ki a MDF?Mert ennyio lesz a hiány nem nullszaldós mint Ibolyka hiszi.
csupor,     2008-04-17 20:45:09        link_icon
A nem adózók meg röhögő görcsben szenvednek hiszen nem kell adót fizetni csak minimálisat.És akkor az állam miből tarja fenn önmagát?Álom-álom édes álom!
Gergely István,     2008-04-17 21:05:23        link_icon
Szervusz Tamás! Örülök, hogy megint van téma. Tisztelt Fórumozók! Arra figyeljetek/nek, hogy a javaslat paradigmaváltást jelez: nem a már bevett összegek elosztását reformál(gat)ná, hanem a bevett összegek mennyiségét csökkentené, majd ehhez igazítaná a kiadásokat. Azaz: annyival kevesebbet osztana újra, amennyivel kevesebbet vett el. Amit az egyik oldalról nem adunk oda az államnak, azt a másik oldalról nem kapjuk meg. Így az egyszeri háztartások és az állam is nullaszaldósan jönnek ki a dologból, de az életünk (magán és gazdasági) egyszerűsödik = könnyebbedik.
Gergely István,     2008-04-17 21:06:18        link_icon
Kedves CSupor! Mutasd meg nekem a Nem adózót! (áfa!)
csupor,     2008-04-17 21:09:36        link_icon
Ennek az a szépséghibája hogy mindenki pénzt akar és nem csökkenteni.hiszen minden szervezet pénzért kuncsorog akkor miből fogják az igényeket kielégiteni?
Gergely István,     2008-04-17 22:03:02        link_icon
Igazad van, mert mindenki a berögzült módon gondolkodik. De azt látjuk, hogy ide vezetett, de tovább nem tud. Az igényeket pedig abból a pénzből kell(ene) kielégíteni, amelyek ott maradnak annál, aki igényli (persze csak azokban a szektorokban, ahol ez lehetséges - nem gondolok pl a nyugdíjrendszerre)
,     2008-04-18 18:16:49        link_icon
Szűkszavú voltam, csak egy linket adtam a a témáról, lévén, hogy azzal többé-kevésbé egyetértek. Mint kiderült, az MDF nem értett vele egyet. Olvasható a vitatott cikk, és az erre adott válasz. Nekem különvéleményem van. Röviden: az adók embertelenek, viszont az adófegyelem nulla. Az adóellenőrzés szintén jelentéktelen. Nagyjából kimerül a kis jövedelműek sanyargatásában. Egyáltalán, a végrehajtás a teljes államigazgatásban arra korlátozódik, hogy az egyszerűen utolérhető szerencsétlen balekokon gyakorolják a törvény szigorát. Jellemző, hogy noha a személyi szám használata alkotmányellenes, nagyon sok helyen elengedhetetlenül kérik. A borravaló ma is adóköteles, a törvény szerint. Látszólag összefüggéstelen dolgokat hordtam itt össze, de az összefüggés megvan. Egy impotens törvénykezés és végrehajtás. Teljesíthető adókra lenne szükség, könyörtelen behajtás mellett.
Somogyi Miklós,     2008-04-19 13:09:38        link_icon
Néhány mondatban szólok hozzá a kérdéshez, mint MDF-tag.
Az adóamnesztia ötletével magam sem értek egyet, de miután több államban is alkalmazott eszköz volt, megvitatásra mindenképpen érdemes javaslatnak tartom.
Adócsökkentésról: az adómérték csökkentésében mindenki egyetért, és abban is, hogy a gazdaságot, a munkát terhelő adókat és járulékokat kell csökkenteni, míg a vagyoni típusú adókat (pl: ingatlanadó) illetve a fogyasztáshoz kapcsolt adókat lehetne növelni.
Az egykulcsos adóhoz: az átlagos adóterhelés a jelenlegi rendszerben 19% így a javasolt 18% 4-500 MFt-os bevételkiesést jelentene, de valamekkora növekedés mindenképp lenne az adózók számában, ami növelné a bevételt. Másrészt a jóléti típusú állami kiadásokban tényleg csökkentés szükséges, még ha nem is akkora mértékben mint ahogy Simor jegybankelnök javasolta. Még egy dolog az egykulcsos rendszerhez: ebből ki kell venni minden adókedvezményt, azokat a kedvezményeket amiknek a fenntartása továbbra is indokolt (ezen tényleg lehet értelmes vitát folytatni) a szociális-jóléti rendszeren keresztül kell a jogosultakhoz eljuttatni.
A minimálbér adómentességének eltörlésével a legtöbb szakértő egyetért, a kérdés hogy milyen eszközzel lehet megoldani, hogy a ténylegesen minimálbért keresők ne járjanak rosszabbul az új rendszerben.
Az örökösödési illeték az MDF számára szimbolikus ügy, az ötpártin kialakulni látszó javaslat (nem eltörlés, csak bizonyos értékhatár felett és rokonsági fok felett maradna meg) szerintem mindenki számára elfogadható.

Végül annak nagyon örülnék (ahogy azt Gergely István írta) ha az országos költségvetés és a soproni költségvetés is végre nem bázis alapú módon lenne kidolgozva (az előző évi összegeket figyelembe véve és valamennyivel növelve vagy befagyasztva - függetlenül az ellátott feladatok változásától), hanem a feladatokra terveznének összegeket - de attól tartok ettől még messze vagyunk ...

Az MDF válasza az Index cikkére illetve a portál viszontválasza

A hozzászoláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
E-Cafe Beta 1.7.1