Kell egy csapat!

Szerző:Nagy Tamás
Bejegyzés ideje: 2007-12-11 11:15:58

Az utóbbi időben újra az érdeklődés középpontjába került a soproni futball szomorú helyzete. Mint a sportban élő és dolgozó polgár megosztom ezzel kapcsolatban a gondolataimat a Tisztelt Fórumozókkal és érdeklődve várom véleményüket, hozzászólásukat az ügyhöz és javaslataimhoz.

A MATÁV honlapján 2007. szeptemberig figyelemmel kísértem a szurkolói fórumot, ekkor ugyanis leállt. Az egyik szurkoló megszólított, tudok-e segíteni a csapaton. Köszönöm, hogy megtisztelt azzal, hogy a sport barátjának nevezett. Valóban fontosnak tartom szeretett városunkban a sportot, és lehetőségeimhez képest igyekszem tenni is érte. Tudni kell, hogy az önkormányzatban jelenleg egy vagyok a 26 közül, s nem vagyok döntés közeli helyzetben, maximum próbálom formálni a döntéshozók gondolkodását véleményemmel.

A MATÁV által támogatott csapatunk egy egészséges, jó gazdálkodású, jó szakmai munkával rendelkező országosan elismert egyesület volt. Abban a pillanatban, amikor a MATÁV mint cég kiszállt a szponzorálásból,  meginogtak az alapok. Vízer Krisztián megjelenése után számomra egyértelmű volt, hogy az általa biztosított alapokra hosszútávon nem lehet alapozni. Lehet, hogy rövidtávon el lehetett odázni az összeomlást, de más megoldásban kellett volna gondolkodni. Egyesületünk is, Sopron városa is nevetség tárgyává vált az edzőváltások, játékosváltások után. Többször próbáltam Vízer Úrral - mint az Önkormányzat Sportbizottságának tagja - kapcsolatot teremteni, de ő ezt különböző okokra hivatkozva mindig elhárította. Nemhogy Sopronban keveset volt, még ezen a Földrészen is. Mi most a helyzet, hogy látom én?

Nem hiszem, hogy zsebemben hordom a „Bölcsek kövét”, de megpróbálom összeszedni elgondolásaimat. A jelenlegi tartozásról különböző számok keringenek, a hitelesnek tűnő információim szerint a teljes tartozás már eléri a 170 millió forintot. Ami még ennél is súlyosabb, 2008. évre nincs egyetlen szponzori szerződésre sem kilátás (a MATÁV-os szép időkben a főszponzor mellett 30-40 gazdasági társaság is megjelent támogatóként).

 A jelenlegi olasz „tulajdonosok” szerintem nem jelentik a megoldást, és akkor finoman fogalmaztam. Javasolni fogom az önkormányzat vezetőinek, hogy az új tulajdonosnak határidőhöz kötve írják elő, hogy december 31 – ig a teljes tartozásra nyújtsanak fedezetet. Amennyiben ez nem történik meg, (sajnos ez nagyon valószínű) akkor:

  • január elejére egy rendkívüli közgyűlést kell összehívni, ahol 
  • a jelenlegi tulajdonosoktól meg kell vonni a Sopron név használatát,
  • fel kell függeszteni a 2008-as pénzügyi támogatást mind a klubnak, mind a városi stadionra,
  • továbbiakban azonnal meg kell vonni a városi stadion használati jogát is.

Tudomásul kell venni, hogy a város anyagi lehetőségei behatároltak, s az adófizető polgárok, sportszeretők és az utánpótlás korú gyermekek, valamint szüleik is csak és kizárólag olyan sportbeli célok megvalósítását támogatják, amelyek tiszták, és megvalósíthatók.

 

Megoldási javaslataim:

a./ verzió:

  1. Létre kell hozni – azonnali hatállyal – egy válságkezelő menedzsmentet. A javasolt tagok: a sportért felelős alpolgármester (Abdai Géza), dr. Molnár Ágnes országgyűlési képviselő, a Sportbizottság megbízottja, és a sportági kapcsolattal rendelkező sportvezető (mennyiben az én véleményem számít, akkor Göbl Gábort látnám erre alkalmasnak).
  2. Azonnali tárgyalást kell kezdeményezni az MLSZ-el, hogy fogadja el ezt a menedzsmentet a klub képviselőinek.

  3. Potens új tulajdonos megkeresése, akár országos politikai kapcsolatok segítségével is. Kisebb soproni vállalatok, vállalkozások bevonása az egyesület finanszírozásába.

  4. A 2-es és 3-as pont sikeres teljesítése után reorganizációs bankhitel felvétele, önkormányzati kezesség vállalása (150 millió Ft. 8-10 évre). Ennek fedezete az éves önkormányzati támogatás egy része lenne (a ZTE – nek 2005-ben 450 millió deficitet sikerült rendbehoznia).

Ha a fentiek nem teljesülnek, tudomásul kell venni, hogy vége az FC Sopronnak. Ezt kimondani fájdalmas, de mégis sokkal korrektebb, minthogy halogatni a döntést és hitegetni másokat és saját magunkat.

b./ verzió

  • Hosszú távú szakmai felemelkedésre és a soproni utánpótlás bázis megerősítésére kell helyezni a hangsúlyt.
  • Meg kell állapodni az SVSE-vel, szakmailag és pénzügyileg megerősíteni, számukra a városi stadiont biztosítani.
     
  • A fiatal, szakmailag értékes játékosokat pénzügyileg kifizetni, és az SVSE-ben játszatni, s lehetőség szerint minél előbb feljutni az NB II-be, az azt követő évben pedig az NB I-et megcélozni.
Én – és nem csak én – látom így a helyzetet: több sportvezetővel is tárgyaltam, így ez nem csak az én meglátásom. Jónak tartom, hogy dr. Molnár Ágnes is próbál segíteni a megoldásában, hiszen ő a várost vezető politikai erőnek legnagyobb befolyással rendelkező személye, s bíztató az is, hogy Abdai Géza Alpolgármester úrral is többször tudtam konzultálni a témáról.

 Tudom, az ideális az lenne, ha a két nagy párt (MSZP, FIDESZ) potens képviselői összefognának ebben az ügyben (is), de a jelenlegi „árokásós” időszakban ennek kicsi a realitása.

 Gondolataimat eljuttatom a döntéshozókhoz is, felajánlva segítségemet, amennyiben erre igényt tartanak. Igyekszem munkálkodni azon, hogy újra 4000-5000 ember szájából zúghasson az NB I-ben a  HAJRÁ SOPRON!

http://sopron.e-cafe.hu/rovidurl/250
( 621 olvasás )
Hozzászólások:
horvgabor2,     2007-12-13 08:48:02        link_icon
Nem vagyok nagy sportbarát így könnyen mondom, de én egy forintot sem adnék a klubnak. Amit nem lehet nyereségesen üzemeltetni (az erkölcsi értékkel együtt sem), azt nem kell súlyos milliókkal támogatni.
Károly,     2007-12-13 09:04:06        link_icon
Támogatni kell a sportot, mert különben eltunyul a társadalom. Ez pénzbe kerül, nem csak itt, máshol is.
koffein,     2007-12-14 11:36:52        link_icon
Szerintem meg kell tartani a csapatot, bár azt nem egészen értem, hogy miért pont 21 százaléka van az önkormányzatnak. A százalék arányában oszlanak meg a költségek? Ha igen, akkor szerintem csökkenteni kellene. Pl. 10 százalékosként kevesebbet fizetnénk, de tulajdonosok maradnánk. Kérdezem a hozzáértőket: Nem jó ötlet?
tao,     2007-12-14 19:33:37        link_icon
Na ja, tényleg marha nagy sportolás kimenni egy meccsre, ott ülni, esetleg a hangszálakat tornáztatni, meg esetleg meccs után a jobb kezet (sörös pohár emelgetése).Talán a ráfordított összeg, osztva az érdeklődő szurkolók számával kapott per/fős összegből tényleg a sportot lehetne támogatni. Ami számomra nem a verseny sportot jelenti mert az kérem szépen 90 %-ban ÜZLET (nem kell ezzel egyetérteni, így felháborodni sem érdemes ezen, köszike). Sosem értettem mi a jó abban, ha valaki túlhajszolja magát, csak ezért, hogy egy másik embert "LEGYŐZZÖN". Má méééér kíhivás ez? Miért nincs olyan "sport" pl.: ki a legudvariasabb munkatárs, eladó, sofőr, tanár stb., vagy legkedvesebb fodrász, nővér, plébános, temetkezési vállalkozó, és folytathatnám.Na ja, ezt nem ilyen könnyű mérni, de talán...Nem értem, miért lesz példakép valaki, csak azért nert laposra veri egy másik EMBER képét a ringben. Miért nem lehet a kitartást, szorgalmat, akaraterőt... másképp értékelni.Miért nem lehet a sportot, csak úgy egyszerűen magáért támogatni? Ami igenis nagyon fontos lenne!!!Kiváncsi lennék milyen összeggel támogatják az amatőr (felnőtt) focistákat, diák sportot, ún. tömegsportot például, mer az tényleg arról szól, amiről kell.Üdv.
tao,     2007-12-16 17:10:38        link_icon
Kedves Nagy Tamás! E heti Szuperinfóban olvastam egy rövid hirdetést, miszerint a "Gyógyuljon a Sporttal" Alapítvány 252.311 Ft-ot kapott előző évben a felajánlott 1%-ból. Amivel 324 gyermek nyári és téli sporttábor költségeihez tudtak hozzájárulni. Nagyon érdekelne mennyit kaptak a város költségvetéséből!!!!!!!!!!!!És mennyit fordítottak a profi focicsapat támogatására.Érdekelne mennyi egy szegény soproni profi, futballjátékos havi átlagjövedelme. Így kitudnám számolni hány száz beteg gyermek sporttal kapcsolatos rehabilitációját lehetne támogatni(persze csak elméletileg, mert ez ügyben még csak itt tartunk). Látván a hozzászólásában levő nagy elhivatottságát a sport iránt, gondolom ez a téma is szívéhez közel álló, így ehhez is lennének fantasztikus ötletei (mármint a finanszírozáshoz).Kiváncsian várom véleményét. Előre is sok köszönet érte:Tao.
nyomasekbobo,     2007-12-16 22:29:07        link_icon
Ha jól tudom (javítsatok ki, ha tévednék), Nagy Tamás egy egész sportiskolát hozott létre Sopronban. Tehát én az elhivatottságában nem kételkedek. Más kérdés, politikusként mit érhet el az ügyben..
tao,     2007-12-17 12:09:54        link_icon
Az elhivatottságában én sem kételkedem, ez érződik az írásából is.Ezért érdekelne a véleménye.
Nagy Tamás,     2007-12-17 16:18:54        link_icon
Kedves TAO ! Először is bocs a kései válaszért! Köszönöm a felvetését, melyben felhívta figyelmemet arra - mint a Sport Bizottság tagjának - hogy milyen nemes célokért dolgozó alapítványok vannak. Számomra is nagyon fontosak az ilyen gyermekek, mivel jómagam is tagja vagyok 2 olyan alapítványnak, amely a fogyatékos gyermekek megsegítéséért jött létre, és ebben az évben is a képviselő keretemet a Mozgáskorlátozottak és Siketek Soproni Sportegyesülete fiataljainak sportolására szántam. Azt, hogy az egészséges gyermekek sportolása is milyen fontos számomra, az bizonyítja, hogy a több mint 10 éve általam alapított Soproni Tigrisek Utánpótlás-nevelő Sportegyesület többszáz gyermeket nevelt fel. Örültem annak, hogy bekerülhettem a Soproni Önkormányzat Sport Bizottságába, Úgy gondoltam, hogy mint végzett sportvezető tudom majd a város sporttámogatását befolyásolni. Úgy képzeltem, hogy ehhez majd egy Sport Albizottságot hozunk létre, ahol a különböző szakterületek képviselőinek véleményét is meg tudjuk hallgatni. Sajnos a jelenlegi vezetés ennek működését nem tartja szükségesnek. Azt is tudomásul kell venni, hogy megfelelő szintű élsport nélkül (a jelenlegi labdarúgás nem az) nem tud jól működni az utánpótlás sport sem, hiszen célokat és példaképeket kell adni a gyermekeknek. Ez a felvetés külön fejezetet is megérdemelne, kívántam is vele foglalkozni az elkövetkezendő hetekben. Mint ahogy a labdarúgással kapcsolatos hozzászólásában is leírta, az adófizetők pénzével felelősen kell gazdálkodni, amikor az élsportot támogatjuk. Ezért is írtam le gondolataimat, még ha ezek nem is fantasztikusak, de az enyémek. A konkrét esetre visszatérve javaslom, hogy az Ön által említett egyesület keressen meg, és eljuttatok hozzájuk pályázati anyagot, amivel a 30 milliós önkormányzati sporttámogatásra lehet pályázni (erre nem pályázhatnak a kiemelt sportegyesületek). Mindent elkövetek – még ha csak 1 tagja is vagyok a 26 fős testületnek – hogy az a 30 milliós összeg legalább olyan mértékben növekedjen, mint amilyen mértékben a kiemelt sportegyesületek támogatása növekszik. Javaslom még, hogy a médiában próbálják meg népszerűsíteni a tiszteletre méltó tevékenységüket, melyhez én is felajánlom a segítségemet, s ha ez megtörténik, több 1 %-os támogatást is lehet talán szerezni. Konkrét kérdésével, a labdarúgás támogatásával kapcsolatban azt tudom elmondani, hogy a labdarúgás 35 millió Ft közvetlen támogatást kap, 55 milliót kap még a pálya fenntartására, és további 20 millió Ft-ot az utánpótlás labdarúgó egyesület. Ez lehet sok is, kevés is, a felhasználás módja, a kontroll, és a nyilvánosság nagyon fontos ebben az esetben is. A soproni labdarúgók havi jövedelméről sajnos nem tudom tájékoztatni, mivel az egy önálló gazdasági társaság, aminek a helyzetéről nem tudok információt kapni. A 100.000,- Ft lehet nagyon sok, hogyha nincs mögötte teljesítmény, és nincs hozadéka, ugyanakkor több millió forintos fizetést is érdemes kifizetni, hogyha az a többszörösét hozza vissza reklámokból, nézőszámban és tv közvetítésekben, de ez természetesen a jelenlegi esetben nem áll fenn. Várom a kapcsolatfelvétel. Üdvözlettel: Nagy Tamás
tao,     2007-12-17 23:33:27        link_icon
Kedves Nagy Tamás, köszönöm a korrekt(manapság ezzel ritkán találkozom) válaszát, egyáltalán nincs későn. Az egyesületről én is csak annyit tudok, amennyi a Szuperinfóban szerepelt.Nem tudom létezik-e valahol nyilvános lista a területünkön működő egyesületekről, de jó lenne ismerni Őket.Ha valakinek van erről infója legyenszíves segítsen ebben.Köszönettel:tao
A hozzászoláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
E-Cafe Beta 1.7.1