Brüsszeli feketekávé
Bejegyzés ideje: 2007-05-16 11:46:19
Múlt hét végén Brüsszelben jártunk, Olajos Péter az MDF EU Parlamenti képviselőjének meghívására.
A parlamenti látogatáson túl elég alaposan megnéztük Brüsszelt, de eljutottunk Brugge, Gent gyönyörű belvárosába is, Oostendénél pedig megtekintettük a tengert. (lásd még Nagy Tamás hasonló témájú írását itt: http://sopron.e-cafe.hu/nagyt/blog/megnez/brusszeli_latogatas). Tamás cikke nagyon jól rávilágít az Olajos Péter által is felvázolt problémákra. És ezen a ponton korrigálnom kell egy kicsit a bejelentkezéskor írt cikkemen, (http://sopron.e-cafe.hu/oszvaldf/blog/oldal/1) ahol azt írtam:
„- Nem az a lényeg, balra, vagy jobbra kavarjuk a kávét, hanem az, hogy a csészének van-e tartalma.”
Csakhogy kormányunk még balra sem kavar. Sokszor még a kanalat sem veszi a kezébe (itt utalnék megint Nagy Tamás cikkére). Vagy kavar, de nem kávét, hanem valami teljesen mást…igaz, azt nagyon profi módon, igazán köszönjük.
Az Olajos Péterrel folytatott beszélgetés számomra még egy tanulsággal szolgált: a lobbytevékenységről alkotott – itthon igen negatív tartamú – képet rajzolta át.
Egyrészt rávilágított arra, hogy az EU-ban a magyar lobby igen gyenge: kb. 12000 lobbysta közül 40-50 magyar érdekeltségű. És mintha itthon nem is lenne nagyobb mozgolódás, vagy kormányzati ösztönzés. A most csatlakozott Románia ebben már előttünk jár…
Másrészt megtudtuk, hogy az EU-ban a lobbysta nem a pályázati döntést kívánja befolyásolni, hanem inkább a keretfeltételeket: a pályázat kiírásának módját, a feltételrendszereket, a vonatkozó jogszabályokat. Ennek tartama koránt sem negatív, igaz?
Na de mi is van nálunk? Tegnap nyilatkozott a Corvinus Rádiónak az MSZP soproni illetőségű országgyűlési képviselője. Nagyon sajnálja (sic!), hogy a kórház megmentését leszámítva nincs együttműködés a városban a két politikai térfél között. Pedig – így a képviselő – egy pályázat kapcsán megkereste őket (a MSZP-t) a Szociális Foglalkoztató (remélem jól emlékszem), és az áldásos lobbytevékenységnek köszönhetően nyertek is a pályázaton. Na akkor gratulálok. Mert ez tényleg nem az a lobby, amiről az EU-ban beszélnek. És akkor végül lenne is egy pár kérdésem ezzel kapcsolatosan:
- Ha kellett a képviselő úr segítsége, akkor nem volt annyira jó a pályázat? Akkor rossz helyre ment a pénz?
- Ha jó volt a pályázat, akkor miért kellett a segítség? Idióták a döntéshozók? Vagy mert más is így lobbyzik?
Köszönöm, én ebből a fajta „összefogás”-ból nem kérek. És főleg nem lennék rá büszke…mert ezzel csak távolabb kerülünk Európától.
Üdvözlettel: Oszvald Ferenc Nándor
http://sopron.e-cafe.hu/rovidurl/43
Hozzászólások:
A baj az, hogy a politikusok addig-addig kevergetik a kávét, amíg teljesen ki nem hűl. :(
Igazad van Feri, de tudomásul kell venni, hogy hazánkban a regnáló kormánynak erős befolyása van a pályázatok kedvező elbírálására. Hívhatjuk ezt akár lobbinak is, bár kétségtelenül külföldön nem ezt értik a lobbisták alatt.
Kívánok jó utat a tanulmányi kiránduláshoz, és várjuk a beszámolót!
Kedves Oszvald Ferenc Nándor!
Én személy szerint azért szeretem az ilyen fórumokat, mert megismerhetem mások véleményét is különböző témákban. Természetesen van úgy, hogy nem értek egyet ezekkel a véleményekkel, ilyenkor elmondom a saját álláspontomat, vitatkozunk, beszélgetünk. Volt már arra is példa, hogy meggyőztek bizonyos kérdésekben.
Azt gondolom az ilyen jellegű közéleti fórumon semmi szükség olyan megjegyzésekre, amik csak úgy általánosságban próbálnak rossz színben feltüntetni másokat. Azt gondolom ehhez hasonló megjegyzéseket szinte minden közéletben szerepet vállaló szervezetre tehetnénk, de nekünk akik magunk is a közélet szereplői vagyunk így vagy úgy, az is a feladatunk, hogy megpróbáljuk megőrizni, vagy inkább visszaszerezni, a közélet hitelességét.
Mindemellett, véleményem szerint, kifejezetten sértő megjegyzéseket sem szerencsés tenni, még kérdő mondatokban sem.
Ami pedig a tartalmi részt illeti.
A lobbitevékenység megfogalmazásával alapvetően egyetértek. De. Egyrészt a téma – mármint a lobbizás - szerteágazósága, másrészt a mai valóság igenis szükségessé teszi az ilyen segítségeket. A lobbizás röviden a döntéshozók befolyásolását jelenti. És nem kell senkiről idiotizmust feltételezni, hiszen lehet egyszerre több kitűnő pályázat is. Az, hogy egy térség képviselője megpróbálja a pályázati anyagban foglaltakon túl részletesebben bemutatni, kik, miért pályáztak nem gondolom, hogy baj lenne.
Végül pedig azt gondolom mindenféle összefogásra szükség van ami forrásokat, fejlődést hozhat a városnak. Azért mert Te ebből nem kérsz még nagyon sokaknak segíthet például ez a pályázat is.
Üdv!
A konkrét pályázathoz/ról - mivel nem láttam - nem tudok hozzászólni. A lobbizáshoz néhány gondolatot viszont hozzátennék.
(Ál)naivitás lenne azt gondolni, hogy egy pályázat önmagában megáll (na jó, biztos van de ez a kisebbség), jó lenne, de nem így működik a dolog - sem Mo-n, sem az unió többi országában.
Az uram-bátyám módszer és a lobbizás nem ugyanaz, bár kétségtelen hogy sokszor összefolyik a kettő - itt talán rosszabb a helyzet nálunk mint a többi tagországban.
Amin esetleg lehetne gondolkodni, hogy a lobbitevékenységet jogilag szabályozottá lehetne tenni.
Mindenesetre, aki hasznos lobbitevékenységet végez a város érdekében, annak köszönet jár - párthovatartozástól függetlenül.
Kedves Biczi László!
Elismerem, erősen fogalmaztam. Talán az sem volt szerencsés, hogy egy példát – jelesül Kránitz Laci nyilatkozatát – ragadtam ki (most írok mást is). Én csak azt mondom: elég sokan, elég hosszú ideig butították már a népet…ebből van egy kicsit (???) elegem. (Tudom, ez magánügy). Az viszont meggyőződésem, hogy a lobbynak a pénzügyi döntéshozatalra nem szabadna hatást gyakorolnia.
Én a várospolitikához kevese(bbe)t értek, a területfejlesztés igazán az én pályám, így onnan hozok példát: ott alapelv (de talán településnél is az), hogy a területi különbségeket csökkenteni kell. Az 1997-es első Országos Területfejlesztési Koncepció 3 lehetséges utat lát az ország számára, ebből a legrosszabb eset, amikor „szétszakad az ország“ gazdasági-társadadalmi értelemben. Rossz hírem van: 10 év alatt nőttek a különbségek, jórészt azért mert NEM SZAKMAI DÖNTÉSEK születtek, hanem az áldásos lobby tette rá a döntéshozatalra a kezét.
Jelen helyzetet tekintve tehát, valószínűleg rossz politikus vagyok (lennék), mert ha az ország érdekei nyíregyházi autópályát követelnének meg, én nem lobbyznék Sopron mellett. Sem a szakmai elhivatottságom, sem az otthoni tükör nem engedné ezt meg számomra.
Azért van várospolitikai tapasztalatom is, ld. ÖK.-i választás. Tómalmi körzetünkból indult Alpolgármester Úr szóróanyagából idézek: Kőhidára kisbolt kellene. Mióta szervezi (ismét) az önkormányzat a szolgáltatást? Az nem a Tanács volt? A bolt létét/nem létét nem a piaci viszonyok szabályozzák? Ha létesítene is boltot az önkormányzat, ki fizeti a veszteségeket – mert ha nyereséges lenne, egy jóérzésű vállalkozó már üzemeltetné, azt hiszem. László, szerinted félrevezethetük így az embereket? Én azt már meg sem merem megkérdezni, hogy lehetünk-e ennyire demagógók, mert akkor megest kifejezetten sértő voltam, mégha kérdő mondatban is. (Megjegyzés: persze lakossági fórumon többen kérdezték is most tavasszal, hogy mikor lesz bolt – látod, Fideszes képviselő elhiteti választóival, hogy szocializmus van)
Vagy: egy másik képviselőjelölt játszóteret „szerzett“ a városrésznek.
Tételezzük fel: a város 3 játszótér megépítését tervezi. Hatástanulmány alapján van 3 nagyon hátrányos körzet e téren, a Te körzeted közepesen ellátott, mondjuk a 6. legrosszabb. Te kilobbyzod a játszóteret? Mert én nem (feltéve persze, hogy a hatástanulmány független szakértők bevonásával készült). Pont azon okból, amiért a nyíregyházi autópályát sem fúrnám meg: közösségben – nagy közösségben - egészben gondolkodom. Talán ismered közgazdaságtanból a falu, a legelő és a tehenesgazdák történetét…
Na de még egy két példa és kérdés, hogy világosabb legyen, miről is beszélek. Mert azt írod: Mindenféle összefogásra szükség van.
1. Fociban gyakori, hogy az utolsó védő „széttöri“ a kapura törő csatárt, kiállítják, lemegy, edző megdícséri, mert góltól mentette meg a csapatot. Mindent megtett a csapatért, de kárt tett embertársában, gyűlöletet szított a drukkerekben, elrontotta sokak játékát. Magam részéről képtelen lennék SZÁNDÉKOSAN hasonló „taktikai szabálytalanság“-ra. Ugye Te sem tennél ilyet?
2. Majális, ingyen lufit osztanak. A gyerekeknek már van, de nyavalyognak, hogy kellene még egy. De lufi már alig, és sok még a lufimentes gyerek. Befurakodsz a sorba, azt remélve, hogy akkor otthon nyugi lesz, vagy inkább beszélsz a gyerekeknek az igazságosságról egy kicsit, és együtt örültök, hogy másnak is jutott lufi? Én az utóbbit választanám, és bízom benne, hogy Te is.
A két példában az egyén érdekeltségi köre vesztett, de a társadalmi haszon nagyobb volt. És engem az utóbbi jobban érdekel. Mindenki döntse el szájíze szerint, hogy egy politikus mely esetben jár el jól. És mielőtt még bárki idealistának, vagy naívnak tartana: az ideológiai oldalak közötti együttműködés (pl. nagykoalíció, partnerség) alapja is ez a gondolkodás, nem hiszem, hogy európai példákkal kellene ezt alátámasztanom.
Összefoglalva:
Kedves László! Ha a közélet hitelessségének visszaszerzéséről beszélsz, meg arról, hogy nincs szükség olyan megjegyzésekre, amelyek általánosságban rossz szinben tüntetnek fel másokat, akkor visszautalva a korábban leírtakhoz:
Ad.1. én egy rossz beidegződést látok, példaként egy párttársadtól idéztem, tehettem volna sajnos ezer más kollégátol is. Nem Kránitz Lacit szerettem volna sem általánosságban, sem konkrétan befeketíteni, de úgy gondolom, ő is áldozata lett ennek a politikai handabandának.
Ad. 2. egy korábbi cikkedben izléstelennek tartod a waltergate kifejezést, majd ugyanebben a cikkben fodorgate-elsz.
http://e-cafe.hu/biczil/blog/megnez/waltergate_ugy___vagy_valami_mas__
Bevezető soraimban elismertem, hogy korábban kissé erősen szóltam. Mindannyian követünk el hibákat, akarva-akaratlanul bántunk meg másokat (nem hiszem, hogy Polgármester Úrnak tetszene az általad használt kifejezés). Sem előző bejegyzésemnek, sem ennek nem volt célja ez. Remélem sikerült ezt is és mondandomat is közérthetőbben megfogalmaznom. Ha volt/van is bennem ingerültség, az nem pártra és főleg nem személyre irányul(t), hanem a közállapotokat látva fakad(t) ki belőlem.
Üdvözlettel: Oszvald Feri