Amikor Sina György báró 1836-ban engedélyt kért és kapott a Bécsből Győrbe vezető vasútvonal előmunkálataira, Sopronban "vasúti bizottság" alakult, hogy előmozdítsa a város bekapcsolását a vasúthálózatba. A bizottság röviddel megalakulása után tárgyalásokat kezdett udvari körökkel, és magával Sina báróval. Ezen a megbeszélésen már jelen volt Matthias Schönerer mérnök, akinek a vasútvonal történetében játszott kiemelkedő szerepére később visszatérünk.

1836.07.07-én értesítette Sina báró a városi vezetést, hogy megkapta az engedélyt és hogy abban van engedély Bécsújhely és Győr összekötésére is, Sopronon át. Bár a soproni vonal megépítését Sina a levélben nem ígérte meg, a soproniak ezt készpénznek vették és neves polgárokat, a gyáros Rupprechtet és a kereskedő Flandorffert Bécsbe küldték, hogy Sinával a feltételeket megbeszéljék. Ám 1837 tavaszára világossá vált, hogy Sina ezúttal csak Bécstől Bécsújhelyig akar építeni. A soproni remények 1838-ban éledtek újjá, mikor a Sina által kapott ideiglenes építési engedélyben ismét szerepelt, a bécsújhely - soproni vonal is.

A vasút ügyét támogatva gróf Széchenyi István szűkebb hazájának érdekében 1838.l.12-én levelet írt Sina bárónak figyelmeztetve őt, hogy "néhány darab részvényt kibocsájtási áron" majd biztosítson számára.
Széchenyi különösen szívén viselte a vasút sorsát. Mutatja ezt a tényt, hogy az építést ellenző soproni báróval, Noszlopy Ignáccal kapcsolatban azt írta a naplójában 1845.03.07-én - németül - "vigye el az ördög..."
Széchenyi üdvözölte - magyarul - az alakuló közgyűlést is nem sokkal később, 1845.03.30-án Sopronban. Majd a krónikás szerint németül tartott "lendületes megnyitóbeszédet": "Fényes csillag jött fel Nyugatma¬gyarország egére, amelynek fénye a vasutak jövőbeni gyors fejlődését ragyogja be..." (Ford.: a szerző) Amikor később, a megnyitás után pár hónappal is oka volt az aggódásra, így írt titkárához, Taschnerhez: "Most itt a soproni vasút fekszik mellemen, jól van építve, de nem győzzük szusszal. Nagyban az, mi a Balaton kicsiben." (1847 .11. 01.)

A Nagymarton (Mattersburg) - Sopron közti szakaszon a közgyűlés után azonnal, a Nagymarton -Savanyúkút közti szakaszon 1845.07.01-jén kezdődött meg a munka. A korabeli helybeli forrás szerint néhány ezer munkás, jórészt csehek, de a környékből is, jó munkalehetőséget kaptak. 1846 végére három műtárgy kivételével csaknem készen volt az alépítmény.

A vonal vasútépítési szempontból legjelentősebb, máig is látványos műtárgya a nagymartoni 20 nyílású viadukt. Az impozáns létesítmény 250 m hosszú, 8,85 m széles, 20, egyenként 11,06 m-es boltozati nyílással, a teljes mútárgymagasság mintegy 18 m, szerkezeti anyaga tégla, és csak kis részben terméskő.

Valamennyi műszaki problémánál nagyobbat okozott az építőknek a nagymartoni 20 nyílású boltozat előtti bevágás rézsűje, ugyanis egy nagyobb eső után leszakadt, és a már elkészült pályatestet is maga alá temette. Emiatt a pálya megnyitását a korábban tervezett idejéről 1847.08.20-ára kellett elhalasztani. A soproniak ugyan már korábban láthatták az első mozdonyt a már félig kész pályán, mert augusztus 2-án megtörtént az első próbamenet az itteni vasúton és az első mozdony, a Weilburg három kocsival délután 3 órakor ismét visszatért.