Részt vettünk a Sportgálán
Bejegyzés ideje: 2008-02-27 22:52:00
A szokáshoz híven, idén is farsang idején tartotta meg Sopron városa a Sportgálát, melyen a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban megrendezett ünnepélyen, egy hallássérült sportolónk kitüntetésben részesült. A tavalyi évben, a hallássérültek országos gokart bajnokságán, Szakács Máriusz az előkelő harmadik helyen végzett. Ez annak tudatában még inkább tiszteletre méltó helyezés, hogy tudjuk, Sopronban edzési lehetősége nincs. Ennek elsősorban anyagi okai vannak, na és persze megfelelő pálya sincs hozzá. Sportegyesületünk vezetése, ezúton is gratulál eredményéhez!
Mint a sportgálán Zambó Mátyás elmondta, a tavalyi évhez viszonyítva még több kiváló eredmény született és ennek reményében bíznak benne, hogy a következő gálán, még többen fognak díjátadásban részesülni.
A Sportgála műsorában kellemes meglepetés ért, amikor meghallottam a Grácia Hegedűtriót. Élőben a három művésznőt most hallottam először, de lenyűgözött műsoruk. Ezt már csak az tetézte, amikor közös előadásuk volt a Mona Lisa Együttessel (ének-trió). A közös műsorban pop illetve könnyű zenét adtak elő, operett stílusban. Fantasztikus élmény volt, hiszen ilyenben nem sűrűn van részem. Fellépett még Sövegjártó Áron, aki a Petőfi Színház művésze és a Tonic együttes. Sajnálhatja, aki kihagyta…
http://sopron.e-cafe.hu/rovidurl/293
Hozzászólások:
,
2008-02-28 20:23:43
Kedves Imre! Ezúton én is gratulálok, és sajnálom, hogy kihagytam. Jó lenne, ha a polgármester úr a perekre szánt összegből elkülönítene egy tisztes összeget a támogatásotokra. Ez hiú ábránd. Részint, mert nem olvassa a bejegyzésemet, részint a pereskedés fontosabb neki. Utóvégre Orbán Viktor személyesen buzdította erre.
Hello Nick! Honnan tudod, hogy nem olvassák? Győzz meg róla, légyszíves. (A félnek válaszolni nem jó kifogás, másikat akarok)
Kedves Nick! Köszönjük gratulációd!Valóban jó lenne, ha egy elkülönített össgeből gazdálkodhatnánk, de hát a mi sportunk, nem reklámértékű. Ezt látni a Kisalföld hasábjain is. Van cikkünk, ami már több mint egy hónapja vár a bekerülésre. A polgármester úr valószínű nem olvassa az írásaid, de követni követik az eseményeket, annak ellenére is, hogy rendszeresen nem nyilatkoznak. Vagy ha igen, esetleg utasításra. Lehet így van, de lehet nem.
tao,
2008-02-28 22:16:52
Hi bobo! Hát óvasni lehet, hogy óvassa, de ezt akkor jól titkolja, vagy tán csak nem te vagy a pógármester? Miért nem szól hozzá? Névvel? Érvekkel? Értelemmel? Netán ésszel....? Ja, nincs ideje....!Hát ezt viszont elhiszem, vagy legalábbis el tudom képzelni.De mindenekelőtt HAJRÁ SZAKÁCS MÁRIUSZ!!!!!GRATULA!!!!!!!
Kedves Tao! Köszönöm Máriusz nevében is a buzdítást és a gratulációt!
,
2008-02-28 22:23:11
Hi bobo! El vannak foglalva a pereskedéssel. Leköti őket a választás. Szarnak más véleményekre, ők tudják a frankót. Márpedig, ha tudják, minek olvassanak ellenvéleményt. Nem is tudnak a kávézóról. Ha mégis, van megbízott samesz, akinek ez (is) a dolga. Ő helyettük olvas és beszámol. Nem félnek, hanem nem tudnak válaszolni. Itt nem mondhatják, hogy ők tudják, mi az értelmes kérdés. Jó kérdéseid vannak.
Természetesen én is gratulálok a sportolónak, sajnálom, hogy másra terelődött a szó. Nick felvetésére közlöm, h. nem áll szándékomban belátható időn belül polgármesterkedni, ezt remélem, elhiszi nekem. Mellesleg, ha közel lennék a tűzhöz, nem perekel meg garázsépítéssel foglalkoznék, hanem fognám az arra szánt pénzt, és építenék egy élményfürdőt. A maradékból meg rendbehozatnám a strandot a Fertőn. Ezzel kb. egész évre megdupláznám a turisztikai bevételeket. Ennyi. Ja, még valami: a mindenkori helyi újságra, tv-re szánt támogatásból fenntartanék egy bentlakásos központot tehetséges gyerekeknek. Mert ők a valódi jövőnk, nem az ikszek a rublikákban.
,
2008-02-29 10:33:01
Hi bobo! Pedig jó polgármester lennél, Te sem törődsz az igazsággal. :) Olvass vissza, ki kérdezte, Te vagy-e a polgármester?
Úgy látszik, a sorok között olvastam.. :-)
legalább egy sportblognál hagyhatnátok a politikát. kényszerbetegek vagytok? mindig ide kell visszaérni?
Természetesen gratulálok én is!
,
2008-03-01 15:53:42
Kedves koffein! Mi az a kényszerbeteg? Egyébként, tudsz gyógymódot? Vizitdíj köteles a gyógyítás? Máskülönben, ha jól figyeltél, anyagiakról is esett szó. A támogatás főként az önkormányzat feladata lenne, az önkormányzat pedig ugyancsak a politikára helyezi a hangsúlyt. Ergo ...
Talán LÁTLELETET kéne felvenni..
Koffein! Köszönjük a gratulációt! Tovább dolgozunk a sikerekért.
tao,
2008-03-02 20:26:00
Hi koffein! Az a sz.r ügy, hogy a politika mindenhol ott van, a sportban aztán nagyon. Látod tán a fent leirtakat, pl. támogatás...., éééérteeeed????????Tán az erdei séta, privát, nem kerül még pénzbe, de a versenyzés már tuti, és nem is kevésbe..., főleg ha nem polgármesteri fizetésből(meg annak mellékeseiből) él az ember.
Ti is nagyon szerethetitek a bolgár mestert! :)))