Balaton Sound 2009 a szervező szemével

Bejegyzés ideje: 2009-07-14 00:00:10

Szép nyári napsütésben, magunk mögött az Irie Mafia nagyszínpados fellépését hallgatva váltottunk pár szót Lobenwein Norberttel a Balaton Soundon. A másik főszervező, Fülöp Zoli igazoltan volt távol egy helikopteres repülés okán.

Noresz elmondta, a fesztivál ötlete már jó pár éve megfogalmazódott bennük. A tóparti helyszín eredetileg nem is a Balaton lett volna, de egy sikeres EFOTT után már nem volt kérdés, Zamárdi megfelelő lesz-e? Az lett.

 

Megkértük számolja össze, egy évben a fesztiválok okán hány napig viselnek karszalagot magukon. A kérés egyszerűnek tűnik, de a válasz sokkal összetettebb. Norbi például egész évben hordta a tavalyi VOLT karszalagot, tehát egyfelől 365 napot biztos rajta volt. Másrészt a Sziget Kft. által sok „saját” rendezvényen jelen vannak: a VOLT-on és a Balaton Soundon kívül ilyen az erdélyi Félsziget és természetesen az óbudai Sziget Fesztivál is. Ezek az egyéb külföldi fesztiválokkal együtt körülbelül egyhavi karszalagviselést jelentenek.

A jegyekről szólva elhangzott, mindig az utolsó hét a legerősebb. Előre nehéz is megmondani, milyen lesz a látogatottság. Idén először vezették be a VOLT-on az elővételi időpontot, hiszen eddig egészen a Fesztivál kezdetéig meg lehetett váltani a jegyeket. Ráadásul a megnyitó Ákos koncertje is tovább színesítette a kínálatot.

 

Szerencsére nem volt panaszra ok, hiszen mindkét rendezvény nézőcsúccsal ért véget. A VOLT-on a tavalyi 77.000 után 79.000 látogatót köszönthettek a 4 napon, míg a Balaton partján a 88.000 módosult 94.000-re az idén.

 

A távolabbi kilátásokról megemlítette, jövőre Horvátországban tervezik tovább bővíteni a fesztiválok körét, de ez korántsem egyszerű. Ugyan már decemberben voltak megnézni a lehetséges helyszíneket, de a 2010-es indulás még nagyon sok mindentől függ. A külföldi tapasztalat a Félsziget kapcsán már megvan, de még ott is sokszor nehézkes a szervezés annak ellenére, hogy Marosvásárhelyen nyelvi korlátokkal sem kell számolniuk.

 

Visszatérve a Balaton partjához, az idei fesztivál egyik meglepetése számára az volt, mikor David Guetta, ahogy végzett fellépésével a Parti Arénában, Sven Väth-hez csatlakozva együtt táncoltatták a közönséget hajnalig a Teraszon. Az így meghosszabbított DJ produkciónak természetesen a partizók örültek a legjobban.

 

A következő meglepetést az év végére tartogatják a szervezők, amikor a VOLT CD-hez hasonlóan egy exkluzív Balaton Sound válogatást készülnek kiadni.

 

Mi még a Balaton Sound nyereményjáték nyerteseivel voltunk adósak: a pólókat nyerte Németh Gyöngyi és Péter Tamás, míg a VOLT nosztalgia csomagot Pintér Kolos soproni olvasónk kapta. Mindenkinek köszönjük a részvételt és reméljük, hamarosan újabb nyereményekkel jelentkezhetünk!

http://sopron.e-cafe.hu/rovidurl/534
( 726 olvasás )
Hozzászólások:
A hozzászoláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
E-Cafe Beta 1.7.1