Világsztárok Sopronban! (frissítve)

Bejegyzés ideje: 2009-02-12 00:04:03



Minden idők legizgalmasabb VOLT Fesztiváljának lesz helyszíne július első hetében a soproni Lővérek. Az 1993-ban mindössze 5 fellépőt és 800 fős közönséget felvonultató esemény évek óta Magyarország legjelentősebb vidéki kulturális eseményének számít, amelyre tavaly már 77.000-en látogattak el a Hűség Városába.


Magyarország talán legimpozánsabb fesztiválhelyszínén 4 nap alatt 10 színpadon 200 hazai fellépő mellett több tucat világsztár teszi majd tiszteletét. A VOLT a kezdetek óta híres sokszínűségéről, így a zenei kínálatban számos műfaj prominensei megtalálhatók lesznek idén is: a dzsessztől a világzenéig, a rocktól az elektronikus tánczenékig.


Sokak örömére az idei évben olyan nevek szerepelnek a VOLT programjában, amelyek a világ legnagyobb fesztiváljain is a legjelentõsebb sztároknak számítanak. Igazi szenzációként köszönthetjük a több év után új lemezzel és fesztiválturnéval visszatérő LIMP BIZKIT csapatát, vagyis a nu-metal világszerte rajongva tisztelt keresztapjait. Akárcsak a legnagyobb Nyugat-európai fesztiválok másik nagy idei visszatérőjét, a provokatív metál-ikon, MARILYN MANSON-t, és a legaktuálisabb brit szupercsapatot, a FRANZ FERDINAND-ot.

Bár még korántsem mondható teljesnek a VOLT idei programja, biztosra mondható, hogy fellép az eseményen a FREESTYLERS legénysége is, amely pezsgő breakbeatet szállít az Alpok aljára. Élő produkcióval érkezik a meglehetősen ritkán turnézó francia technó-producer, LAURENT GARNIER. Sokak örömére visszatér a Hűség városába LTJ BUKEM és MC CONRAD, a drum and bass koronázatlan királyai. További fellépők: Fatima Spar és a Freedom Fries, a bureau45 csapatából Kraak & Smaak valamint Soopasoul & Skeewiff

 



LIMP BIZKIT
- Lassan tíz éve, hogy a nu-metal egyik legsikeresebb csapata meghódította a világot, de Fred Durst és csapata idén újra teljes fronton támad. A stílusteremtő zenekar egykor mindent elért, amit lehetett: platinalemezek, teltházas turnék, albumaik több mint 67 millió példányban keltek el világszerte. A metal újhullámát professzionálisan meglovagoló banda az utóbbi években alkotói pihenőt tartott, de tavaly felröppent a hír, hogy a hosszúra nyúlt szünet után a csapat új albumon dolgozik. És valóban!  A hír igaz, olyannyira, hogy a hamarosan megjelenő új Limp Bizkit lemezt világkörüli turnén mutatják be a legjelentősebb európai fesztiválokon a nagyérdeműnek!

 

MARILYN MANSON
- A metal ikonikus alakja, a provokatív, megbotránkoztató művész tovább borzolja a kedélyeket és hamarosan új albummal jelentkezik. A zseniális médiazsonglőr botrányaival folyamatosan szállítja a csámcsognivalót a bulvárlapoknak, megbotránkoztató, vizuális orgiával felérő koncertjeivel pedig évre-évre több hívet toboroz maga mellé. A hírek szerint a csapat idén Valentin napra kőkemény ajándékkal rukkol elő rajongóinak. A hetedik stúdióalbum Marilyn szerint hozza a régi formát, erőszakos és kegyetlen lesz! MM azt ígéri, a VOLT Fesztivál koncertje felér majd egy mindent elsöprő rockorgiával!

 

FRANZ FERDINAND
- Az elmúlt évek gitárpopjának legnépszerűbb zenekara három év kihagyás után, idén januárban megjelent Tonight című albumával végképp beírta nevét a nagyok közé. A Glasgow-i négyes debütáló albumának megjelenése óta maximális gázzal - és sikerrel - görgeti szekerét, amit a szakma díjesővel (többek közt egy Mercury Music Prize, Ivor Novello és két Brit Awards), a közönség pedig kitartó lelkesedésével jutalmaz. Az ír művészvilág egykori kultzenekarából a zenei univerzum kikerülhetetlen figuráivá váltak, Alex Kapranos és csapata kisujjából rázza ki bohókás, táncos dirty pop slágereit. Az éveken át tartó feszes tempójú lemez-turné mókuskerékból egy időre ugyan kiszálltak, az új megjelenés azonban arra enged következtetni, hogy a 2009-es bizony az ő évük lesz! A legnagyobb európai fesztiválok – köztük a Glastonbury - elsőszámú fellépőjeként jelentették be a Franz Ferdinand visszatérését. Velük indul az idei VOLT is!

 

LAURENT GARNIER
– live - Univerzális művész, DJ, producer, lemezkiadó-tulajdonos, a francia techno legendás alakja, aki bő két évtizedes karrierje során bátran feszegeti a stílushatárokat. Első találkozása az elektronikus zenével a ’80-as évek végére datálható, brit klubokban érez rá a deep house és a detroiti techno ízére, a manchester-i Hacienda klubban olyan arcokat inspirál zenéivel, mint a Stone Roses vagy a Happy Mondays tagjai. Legyen az többezres house parti vagy a Montreaux-i Jazz Fesztivál, Garnier sokoldalú művészete mindenütt megállja a helyét. Az utóbbi években dzsesszel (is) kacérkodó művész élő produkciójával hívta fel magára a figyelmet, a neves norvég billentyűst Bugge Wesseltoftot is magába foglaló csapat "Public Outburst" című munkája méltón reprezentálja, hogyan párosítható egymással művészi szinten élő zene és elektronika.

 

FREESTYLERS
– live - Partirobbantó brit breakbeat kollektíva, slágergyáros remix-bajnokok - hangulathevítő hatásuk garantált, bárhol is lépjenek színpadra!  A '96-ban eredetileg trióként indult csapat sikere sokszínűségében (is) rejlik, a breakbeat alapoktól bátran kacsintgatnak az electro, jungle vagy hip-hop felé, a lényeg a mindent elsöprő energia, amit nem egyszerű tánc nélkül megállni. Az évek során 11 tagúra bővült - de folyamatosan változó felállású - formáció tarolt a slágerlistákon és a partikon egyaránt, eddig négy album, több mint 40 kislemez és száz egynéhány remix bizonyítja tehetségüket. A VOLT-ra természetesen ők is élő produkcióval érkeznek!

 

LTJ BUKEM & MC CONRAD - Drum and bass legenda, lemezkiadó tulajdonos, MC Conrad hangzsonglőrrel frenetikus parti alapozó. A klasszikus zenén és jazzen nevelkedett Bukem komoly szerepet játszott abban, hogy a '90- évek elején a drum and bass a londoni klubokból világhódító útjára indult, összetéveszthetetlen stílusával nemcsak saját, de kiadója nevét is kitörölhetetlen zenei tényezővé tette. A műfaj lágyabb, emészthetőbb oldalát képviselő Good Looking nagy dobása a "Progression Sessions" mixsorozat volt, de emellett tehetségek garmadának adott bemutatkozási lehetőséget (például Makoto, Peshay, Nookie vagy a Utah Jazz neve is szerepel a kiadó végtelen diszkográfiáján). Hű kísérőjével, a zseniális MC Conraddal közös fellépései rendre azt bizonyítják, hogy a drum and bass nemcsak a tört ütemek elfogult híveit képesek a színpad elé szegezni!

 

A fesztivál hivatalos honlapja: volt.hu

http://sopron.e-cafe.hu/rovidurl/457
( 646 olvasás )
Hozzászólások:
A hozzászoláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
E-Cafe Beta 1.7.1