VOLT volt, SOUND lesz

Bejegyzés ideje: 2010-07-05 00:36:38

Tizennyolc VOLTnak kellett eltelnie ahhoz, hogy kiderüljön: az eső nem nélkülözhetetlen eleme a fesztiválnak. Az idei VOLT arra is rávilágított, hogy Billy Idol nyaktól lefele csak 25 éves és a pljeskavica átvette a fesztiválkolbász évtizedes uralkodását. Ákos fair play-díjat kapott, Sopron, a Csillagok Városa pedig újabb fákkal gazdagodott. Jó VOLT, szép VOLT.

volt2010logo.jpg

Legkedveltebb vidéki fesztiválunk idén sem okozott csalódást, sőt! A napsütéses órák száma 50%-kal emelkedett és az esős órák száma 100%-kal csökkent. Tehát végre beindult a nyár, aminek méltó felütést adott a soproni fieszta. Összegyűltünk több mint 79 ezren, a pénteki napon közel voltunk a teltházhoz, végigbuliztunk 200 programot a 4 teljes napon és a nulladikon. Itt volt számos “csillag”, akik a szervezők kérésére nyomot is hagytak Sopronban: Billy Idol, a Prodigy, a Massive Attack, az Air és Kruder-Dorfmeister páros is egy-egy fát adott a “Csillagok Városának”, ez utóbbi duó saját kezűleg ültette a csemetéket.

 

Azt is láttuk, hogy a rockandroll életforma Billy Idol arcán hagyott csak mély barázdákat, azt viszont csak hallomásból tudjuk, hisz a földi halandók által megközelíthetetlen backstage-ben derült ki, hogy az 55 éves rocksztár “baromi jó fej” és az az intimus részlet is felröppent miszerint “jó az illata”. A Prodigy nagyon élvezte, hogy rendőri kíséret vezet el a fesztiválig és Badár Sanyi is többször hangoztatta, hogy milyen jó is ez a VOLT. Ákos a nagysikerű koncertjét követően fair play-díjat kapott a VOLT főszervezőitől, amiért rendkívüli segítőkészséggel kezelte az őt követő Prodigy koncert kapcsán felmerült technikai és egyéb módosítási kéréseket.


Kulináris újdonságot is hozott az idei fesztivál: a már megszokott hot-dog, kolbász, gyros vertikum mellé felsorakozott és rögtön a fesztivál kedvencévé is vált a balkáni gyökerű pljeskavica nevű ízorgia, laktató méretben és elérhető áron.


A város vezetői több alkalommal is meglátogatták a VOLT-ot, amellyel kapcsolatban – akárcsak a közönség nagy része – kivétel nélkül pozitívan nyilatkoztak. Nem csoda, hiszen a négy és félnapos esemény problémamentesen zajlott, és nemcsak Sopron jóhírét öregbítette, de jelentős bevételt is hozott a városnak: egyetlen szálláshely sem maradt szabadon.


Most egy időre elbúcsúzunk Soprontól, s fürkésző szemünk már a Balaton partja felé tekint, ahol szerdától indul a Heineken Balaton Sound, Zamárdiban, a szabadstrandon.

 

http://sopron.e-cafe.hu/rovidurl/604
( 271 olvasás )
Hozzászólások:
A hozzászoláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
E-Cafe Beta 1.7.1